Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 3091-en lépték át. A gyorshajtók száma annak ellenére nem csökken, hogy a rendőrség országos kampányok segítségével hívja fel mindenki figyelmét arra, hogy a sebesség túllépése az egyik vezető baleseti ok.
Itt a szarvasbőgés ideje, ezekben a hetekben, hónapokban jelentősen megnő a „vadforgalom” a közutakon. Jelentősen megnő az autó és a vad nemkívánatos találkozásának valószínűsége. Amióta megváltoztak a vadgazdálkodásról szóló szabályok érdemes és adott esetben százezer forintokban is mérhető az óvatosság.
Már járőröznek Kiskunfélegyháza-szerte a rendőr – közterület-felügyelő párosok – tudtuk meg Csányi József polgármestertől, aki elmondta azt is, hogy ennek a helyi kezdeményezésnek a költségeihez 2 millió forinttal járul hozzá a város.
Rajzpályázatot hirdet állatvédelmi témakörben (felelős állattartás, állatok szeretete) a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság. Két korcsoport vehet részt: óvodás nagycsoportosok (5-6 éves korosztály), valamint általános iskolás alsó tagozatosok.
„Az életnek nem célja, hanem értelme van” – idézte Hamvas Béla író, filozófus gondolatait a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés ünnepi ülésén Rideg László elnök. A rendezvénynek, amelynek szombaton délelőtt az újratelepülése 280. évfordulóját ünneplő Kiskunmajsa adott otthont, átadták a vármegyei elismeréseket.
Őrizetbe vettek egy 26 és egy 32 éves férfit a rendőrök, akik a gyanú szerint légpuskával hátba lőttek egy 70 éves embert, hogy megszerezzék a sertését.
MetroPOLICE néven bűnügyi filmfesztivált rendeznek Kecskeméten, amelyre szeptember 7-éig várják a nevezéseket – közölte az MTI-vel a szervezők nevében a Hírös Agóra Otthon mozi vezetője.
Szalagkorlátnak ütközött az M5-ös autópálya 115-ös kilométerénél egy román rendszámú kisbusz augusztus 8-án, kedden 22 óra 55 perc körül. A balesetben többen is megsérültek, valamint egy ember a helyszínen meghalt.
Persze ez nem új információ, de azt tudta, hogy: A hőségben a sofőröknél jellemző a koncentráció hiánya és a reakcióidő megnövekedése, tekintve, hogy ilyenkor a reflexek tompulnak, a mozdulatok kapkodóvá válnak, s megnő a vezetéstechnikai hiba lehetősége.
A hétvégén 25 olyan sofőrt szűrtek ki a Bács-Kiskun vármegyei rendőrök, akik potenciális veszélyforrások voltak a közlekedésben. Két ittas sofőr meg is sérült két balesetben.
Ki ne ijedne meg, ha arról kapna sms-t, hogy elfelejtett befizetni valamit, vagy ha rendőrségi, ügyészségi fejléccel ellátott e-mailt kap azzal, hogy ha nem akarja, hogy beidézzék, akkor fizessen?
Adathalász csalók valótlan befizetés kezdeményezésével, a Rendőrség nevével visszaélve próbálnak meg jogtalanul megszerezni személyes- és bankkártya adatokat.
A Kalocsai Járási Ügyészség minősített gyermekpornográfia és személyes adattal visszaélés miatt vádat emelt egy fiatalkorúval szemben, aki a 11 éves lányismerőséről kapott pornográf videót megosztotta a lány osztálycsoportjában.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom