Egy széleskörű vállalkozásfejlesztési projektsorozat indult el országszerte, a területi kereskedelmi és iparkamarák gondozásában a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara között létrejött megállapodás értelmében.
Minimálisan csökkent az aktív álláskeresők aránya egy év alatt a hazai munkaerőpiacon, minden második dolgozó elégedett jelenlegi helyével, vagy legalábbis nem gondolkodik a váltáson. 1500 fő megkérdezésével készítette el rendszeres, negyedéves reprezentatív felmérését a Profession.hu 2024 elején, amelyben az álláskeresési...
A Mercedes-Benz kecskeméti gyárának igazgatói posztját a jövőben Jens Bühler tölti be – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. A vállalatnál 21 éve különböző vezetői pozíciókban dolgozó szakember új szerepkörében a folyamatban lévő gyárbővítésért, valamint a Mercedes-Benz Modular Architecture (MMA)...
Az elmúlt időszakban országszerte megnövekedett az érdeklődés a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) személyes formában történő oktatásai iránt. Ennek eredményeként az online, valamint a már hosszú évek óta aktív budapesti képzések mellett, országszerte indulhatnak különböző településeken Felsőfokú Logisztikai Menedzser-képzések.
A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának jelenlegi állásajánlatai a Virtuális Munkaerő-Piaci Portálon érhetők el.
Az elektromobilitás térnyeréséről, a luxusmodellek iránti kereslet növekedéséről, valamint a Kecskeméten gyártott modellek jó szerepléséről számolt be 2023. évi magyarországi értékesítését összegezve a Mercedes-Benz Hungária Kft.
A január 15-én megnyíló lehetőséggel élő háztartások vissza nem térítendő forrást kaphatnak a zöldenergia termeléséhez és későbbi fogyasztásra eltárolásához. A családok hétfőtől nyújthatják be előregisztrációs kérelmeiket – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A hazai gazdasági társaságok a pénteken közzétett kiírás szerint tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást. A 30 milliárd forintos keretösszegből egy jármű beszerzéséhez az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8 – 4 millió forint támogatás...
Már tavaly is számos helyen valósultak meg korszerűsítések a magyarországi villamosenergia-hálózaton. Idén azonban tömegessé válnak az ellátásbiztonságot megerősítő beruházások.
Nyolc évvel ezelőtt, 2015. október 1-jén indult a GINOP-5.1.1-15-2015-00001 „Út a munkaerőpiacra” kiemelt projekt, amelynek vármegyei keretösszege a megvalósítási időszak alatt 18,2 milliárd forintra emelkedett. \n \n
Hat helyszínen megfigyelési, három településen pedig védőkörzetet jelöltek ki a kormányhivatal szakemberei. A felügyeleti (megfigyelési) körzetet az alábbi településekre kiterjedően állapították meg: Bugac, Gátér, Jászszentlászló, Kiskunfélegyháza, Pálmonostora, Petőfiszállás. A település határán a fő közlekedési utakon „Madárinfluenza felügyeleti (megfigyelési) körzet” feliratú táblát...
Bács-Kiskun vármegye az idén záruló TOP-beruházások és a már elindult TOP Plusz projektek megvalósítása tekintetében is első helyen áll országosan – mondta el Szabó Csaba, a Miniszterelnökség főosztályvezetője. A tiszakécskei Barack Hotelben pénteken folytatódott a Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata által szervezett...
A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának jelenlegi állásajánlatai a Virtuális Munkaerő-Piaci Portálon érhetők el.
Míg sokáig csak a bankkártya fizikai változata volt az egyetlen eszköz, mellyel készpénzt lehetett felvenni, az utóbbi időben szárba szökkentek az alternatívák. A plasztik nélküli ATM-es készpénzfelvétel már 2019-ben elérhetővé vált az egyik magyarországi bank által, azóta sorra jelentik be...
A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának jelenlegi állásajánlatai a Virtuális Munkaerő-Piaci Portálon érhetők el.
A helyszíni ellenőrzés során talált súlyos higiéniai problémák miatt felfüggesztették egy Csongrád-Csanád vármegyei vágóhíd működését – tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-t.
A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának jelenlegi állásajánlatai a Virtuális Munkaerő-Piaci Portálon érhetők el. Az ajánlatokról további információ a következő címen kérhető: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 4-5. Tel.: 76/795-065. Illetékességi területek: Bugac, Bugacpusztaháza, Gátér, Kiskunfélegyháza, Pálmonostora, Petőfiszállás.
Tizennegyedik alkalommal hirdet pályázatot a Dél-alföldi Régióban a vállalkozások, valamint a feltalálók által a három megye területén létrejött szellemi alkotások elismerése és az innovációs tevékenység, illetve a technológiai transzfer támogatása érdekében a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottságának elnöksége. A...
Újabb húsz fejlesztésre nyertek támogatást szeptember elején a Bács-Kiskun vármegyei pályázók a TOP Plusz programban. A csaknem 3,6 milliárd forintból jut többek között turizmusfejlesztésre, útépítésre, valamint az egészégügyi és szociális infrastruktúra fejlesztésére.