A gyakori ár- és belvíz komoly károkat okoz, mint ahogy az egyre hosszabb aszályos időszakok is. Sokat segítene, ha az átfolyó vizeket a jelenleginél jóval nagyobb mértékben tudnánk megtartani és hasznosítani. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara évek óta igyekszik felhívni a...
Megjelentek a Tanyafejlesztési Program 2018. évi pályázatainak felhívásai. Ennek keretében tanyák, valamint a tanyás térség megőrzését és fejlesztését célzó települési és térségi fejlesztések támogatására, a tanyák és a tanyás térség megőrzése, fejlesztése érdekében a gazdaságok indításának és fejlesztésének, valamint a...
Az elmúlt évek legjelentősebb változása jön a mindennapi bankolásban, 2019-ben. A Buksza úgy tudja, hogy már január 2-ától elindul az azonnali átutalási rendszer tesztje, júliustól mindenki használhatja.
Az országos jégkármérséklő-rendszer üzemelésének első évében 70 százalékkal kisebb területre jelentettek jégkárt a gazdálkodók, amivel több milliárd forint kárt előzött meg csak a mezőgazdaságban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által működtetett hálózat. A talajgenerátorok a védekezési szezonban országosan átlagosan 87-szer léptek...
Energiatároló egységeket telepít a Bács-Kiskun megyei Kecelen és a Csongrád megyei Zsombón a Nemzeti Közművekhez tartozó NKM Áramhálózati Kft., annak érdekében, hogy biztosan az engedélyezett tartományon belül tartsák a hálózati feszültséget.
Tartalmas évet tudhat maga mögött a Félegyházi Pékség Kft., de terveiket és a pékségnél hónapok óta tartó sürgés-forgást elnézve, jövőre sem fognak unatkozni. Városunk egyik legnagyobb munkáltatójaként a tradíciók tisztelete és a hagyományos termékek megtartása mellett az ország legnagyobb és...
Agrárvízügyi tájékoztató fórumsorozatot tartott az aszálymonitoring-rendszer fejlesztéséről a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az Országos Vízügyi Főigazgatósággal (OVF) együttműködésben elsősorban gazdálkodók, illetve szaktanácsadók részére - olvasható a kamara oldalán.
November 23-án jelent meg a Magyar Közlönyben a 2018. évi LXXXII. törvény az egyes adótörvények uniós kötelezettségekhez kapcsolódó, valamint egyes törvények adóigazgatási tárgyú módosításáról. A jogszabály a 2019-től alkalmazandó adózási szabályokat tartalmazza valamennyi adótörvényt kisebb-nagyobb mértékben módosítva.
Egyre erősödnek a szélsőséges időjárási események, amely kihatással lesz a vízgazdálkodásra, a várostervezésre, a sürgősségi segélyszolgálatokra, valamint a mezőgazdaságra is.
A szárazság alaposan megnehezítette az idei évben a hazai gabonatermesztők és kereskedők dolgát. A Duna alacsony vízállása ugyanis ellehetetleníti a magtárakban álló gabona elszállítását. Bár a kereslet élénk, az ügyleteket csak későbbi elszállítással lehet megkötni.
Ünnepélyes keretek között átadták a kecskeméti Mercedes-Benz gyár alig egy év alatt felépült, új képzési központját. A 8000 négyzetméteres Mercedes-Benz Academy Kecskemét a Csillag Bölcsőde és Óvoda mellett kapott helyet, az autógyár telephelyének területén. Az épület nagy részét, 6.000 négyzetmétert...
Mára összezsugorodtak a Félegyháza környéki aratásra váró területek, a napokban az utolsó lábon álló kukoricatáblákat is betakarítják. Ugyanakkor megkezdődtek az őszi magágyelőkészítések, és az őszi gabonafélék vetése is több helyen már folyamatban van.
A néhány héttel ezelőtt elfogadott áfacsomaggal olyan problémákat szeretnének kezelni az Unió döntéshozói, amelyek a különböző kereskedelmi ügyletek során merülnek fel az áfa elszámolása során. A januártól életbe lépő intézkedések sok vállalkozás számára jelentenek majd technikai könnyítést vagy mérsékelhetik a...
Egyre kritikusabb a talajnedvesség az országban, elsősorban az Alföldön: az őszi vetések, az őszi talajmunkák mind-mind az esőt várják. Egyes helyeken a repce még ki sem tudott kelni, holott ilyenkor már 4-6 leveles állapotban kellene legyen. A középtávú csapadék-előrejelzések sem...
Tejfeldolgozó üzemet létesít a Gazda-tej Értékesítési Szövetkezet Petőfiszálláson. A beruházáshoz a Vidékfejlesztési Programból 347 millió forint támogatást kapott a jelenleg mintegy 150 tejtermelő családot tömörítő szövetkezet. Ván Jenő elnökkel a kivitelezési munkálatok megkezdése apropóján az idáig vezető útról, és a...
A burgonya minőségével nem lesznek gondok, de a mennyiséggel, mérettel és az alakkal igen. Végleges adatok nagyjából egy hónap múlva várhatók – mondta el a Magyar Hírlapnak Kecskés Gábor, az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnöke.
Tavaly Magyarországon 3,526 millió tonna haszonállat takarmánykeveréket állítottak elő, ez mintegy 4 százalékkal volt kevesebb, mint a 2016-os adat. A baromfitakarmányok közül a brojlertápok mennyisége a 2016. évi szinten alakult, de a liba- és kacsatápok esetében – a madárinfluenza miatt...
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom