Összesen 48 őszibúza-fajtát és 27 őszi káposztarepcét teszteltek ebben az évben az ország különböző pontjain a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara posztregisztrációs fajtakísérletében. A teszt eredményeit nyilvános összefoglaló kiadványban mutatták...
Az építőipar, a rendvédelem és a biztonságtechnikai területek mellett ma már az agráriumban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a drónozás. A tendenciát jól szemlélteti, hogy míg becslések szerint néhány évvel ezelőtt a mezőgazdasági vállalatok körülbelül 80 százaléka elzárkózott a technológiától,...
A hagyományoknak megfelelően traktoros felvonulással kezdődött a falunap a hétvégén, Pálmonostorán. Ezt követően sokszínű szórakoztató program, játékok várták a község lakóit és vendégeiket. Volt táncbemutató, koncert, majd közös vacsora és bál zárta a napot, amelynek ünnepi eseménye a községi kitüntetések...
Az idén is megtartja a sertéshús és a sertéshús-készítmények fogyasztásának ösztönzését segítő kampányát az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége.
Pusztító hőség, szörnyű szárazság, váratlan fagy: a szeszélyes időjárás, más szavakkal élve a klímaváltozás hatására egyre gyakrabban bekövetkező időjárási extremitások a mezőgazdaságban dolgozókat is hatalmas kihívások elé állítják. Ezeknek következményeitől mi sem maradunk mentesek: az élelmiszerárak egyre csak nőnek.
Alig találni idénymunkásokat a zöldség- és gyümölcságazat feladatainak elvégzésére Magyarországon. Nincs, aki leszüretelje a gyümölcsöt és betakarítsa a zöldséget. Van, ahol napi 10-15 ezer forintot is ajánlanak a munkásoknak, de így sem találnak értékelhető segítséget. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is ezzel a...
Befejeződött Szankon a 084/47 helyrajzi számú ingatlanon épülő hűtőház és agrárlogisztikai központ építése. A fejlesztést Szank Községi Önkormányzat a TOP-1.1.3-16-BK1-2017-00004 azonosítószámú, „Agrárlogisztikai központ létrehozása Szank” című projekt keretében valósította meg.
Július közepe óta szinte minden európai országban, így itthon is az özönvízszerű esőzésekről, árvizekről szóltak-szólnak a hírek. Vélhetően csak a gazdálkodók beszélnek még mindig az aszályról, ők viszont meglehetősen sokat. Az utóbbi időszakban a rengeteg víz hátráltatja a szántóföldi munkákat....
A zöldség-gyümölcs értékesítését is érinti, hogy július 1-jétől többféle csomagolóanyagot kivontak a forgalomból. A meglévő készletek azonban még felhasználhatók, így az átállás zökkenőmentes lesz. Nemcsak az éttermi polisztirol dobozoknak mondunk búcsút, hanem habtálcás zöldséget, gyümölcsöt sem vásárolhatunk. Főként a rövid...
Új termékekkel gazdagodik ősztől a Félegyházi Tej Kft. kínálata, de a helyi kedvencek, a Félegyházi tejföl és a Félegyházi kakaó természetesen továbbra is a megszokott receptúra szerint és minőségben áll a vásárlók rendelkezésére. A fejlődéshez viszont változások szükségesek, amelyekről a...
A júliusi viharkárok miatt a biztosítók csaknem tízmilliárd forintot fizettek már ki vagy különítettek el lakossági, ipari és intézményi, valamint casco károkra – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
A szántóföldi növények jó hozamai ellensúlyozták a termőterület csökkenését, az őszi búza és az őszi árpa aratása termésátlagrekorddal zárult – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Videósorozatot indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, amely a Vidékfejlesztési Program pályázati lehetőségeit mutatja be. A tájékoztatók sok tízezer gazdálkodónak segítenek abban, hogy sikeresen hozzájussanak a jelentős mértékű forrásokhoz.
Hamarosan elindulhat egy, a hazai fuvarozókat és logisztikai szereplőket kiszolgáló új digitális platform, amely lehetővé teszi a szállítmányozás papírmentessé tételét. Ennek fontos mérföldköve, hogy a logisztikai és fuvarozói ágazat meghatározó érdekképviseleteinek közreműködésével megalakult az e-CMR Europe Kft.. A projekttársaság célja...
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal felhívja az ingatlantulajdonosok és a földhasználók figyelmét arra, hogy az Agrárminisztérium elrendelte a 2021. évi határszemle ellenőrzések végrehajtását.
A felhívás meghirdetésekor a rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 2,5 milliárd forint. Pályázni november 6-s és 20-a között lehet. A támogatási összeg egyösszegű, átalány formájában, két részletben nyújtható 15 000 eurónak megfelelő forintösszeg, 5 évre.
A koronavírus-járvány miatt korábban bevezetett korlátozások feloldásával az emberek kiszabadultak, tömegek indultak nyaralni, emiatt néhány kivételtől eltekintve a legtöbb iparágban egy erős megtorpanás tapasztalható. Gál Kristóf, a Klikkmarketing alapítója arról beszélt, az uborkaszezonban sem szabad reflexből berántania a kéziféket a...
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom