Elkezdődött a vakáció, nyáron az óvodák is bezárnak egy időre, ilyenkor a szülőknek, nagyszülőknek a szokásosnál is nagyobb feladatot jelent egész nap megoldani a gyerekek étkezését. A felnőtt és a 6-17 éveseknek szóló hazai táplálkozási ajánlás kiadása után most a...
Hosszabb kihagyás után június közepén újra Kiskunfélegyházán tartott szemléletformáló előadást Vida Raul. Az idei Forbes „30 sikeres magyar 30 alatt” listáján szereplő, helyi születésű fiatal ezúttal is a vegán filozófia és a növényi alapú táplálkozás központi üzenetét hozta el a...
A lakásfenntartás, az otthoni energiafalhasználás a második legjelentősebb kiadási tétel a háztartások költségvetésében, emellett ökolábnyomunk jelentős részéért is felel. A júniusi környezetvédelmi világnap arra is felhívta a figyelmet, hogy korszerű eszközök, például klímaberendezések alkalmazásával, azok rendszeres karbantartásával és takarékos üzemeltetésével...
Megállapodást kötött a Magyar Termék Nonprofit Kft. az Oktatási Hivatallal (OH), amelynek eredményeként a Magyar Terméket és védjegyrendszerét beemelik az oktatási tartalmakba. Ezzel a szervezet történetének egyik legfontosabb mérföldkövét érte el.
A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) kezdeményezésére indított „K&H mozdulj! az év tesitanára” szavazás vármegyei nyerteseit június 13-án köszöntötték. A 30 év alatti, fiatal testnevelő kategóriában Téglás Dávid, a Kiskunfélegyházi József Attila Sportiskolai Általános Iskola pedagógusa kapta a legtöbb szavazatot.
Vajger Mónika stresszoldó, gyógypedagógiai asszisztens volt a városi könyvtár baba-mama klubjának vendége, június 11-én. Ezúttal az agytorna módszere és alkalmazási lehetőségei kerültek szóba.
Manapság az egészséges életmód és testmozgás nem csupán a rendszeres edzésre és megfelelő táplálkozásra korlátozódik, hanem az egyéni igényeknek megfelelő táplálékkiegészítők fontosságára is kiterjed. Ezek közül az egyik legnépszerűbb és legfontosabb, a fehérjepótlás.
A befektetett munkának mindig meg lesz a gyümölcse – vallja Téglás Dávid, a József Attila Sportiskolai Általános Iskola pedagógusa, aki nemrégiben nyerte el a vármegye kedvenc tesitanára címet. A sikeres pedagógust pályájáról, munkájáról és terveiről is kérdeztük.
A Pál utcai fiúk – Vándorkiállítás egy legendás regényről című tárlat június 21-éig tekinthető meg a könyvtárban. Molnár Ferenc híres regényét a Móra Kiadó alakította át a fiatalok számára is könnyen befogadható interaktív kiállítássá. Várják általános iskolák, különösen 5. osztályos...
Érdekes időutazáson vettünk részt május 23-án a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, ahol Bánkiné dr. Molnár Erzsébet, a Magyar Tudományos Akadémia doktora városunk polgárosodásának folyamatát vezette végig a millennium évtizedeiben. A program a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a városi...
Kezdetét vette az első Diákfesztivál a Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál keretében május 23-án, csütörtökön a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok parkolójában.
Ingyenes egészségnapot szerveztek május 18-án, szombaton a Móra Ferenc Művelődési Központban. Az érdeklődők állapotfelméréseken, szűrővizsgálatokon, véradáson, prevenciós célú tanácsadásokon és mozgásos foglalkozásokon is részt vehettek – mindeközben jótékony célt támogatva.
Az egyre melegebb időben megkezdődött a kifejlett szúnyogok rajzása. A legtöbb vérszívóra a folyók és tavak mentén kell számítani, de a visszamaradt pocsolyák is ideális élőhelyet jelentenek számukra, így akár vízpartoktól távolabb is jelentős ártalom alakulhat ki.
A Nemzeti Örökség Intézete idén kilencedik alkalommal szervezi meg az Emlékhelyek napja országos programsorozatot, amelyhez az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark is csatlakozott. Május 11-én, szombaton változatos programokkal várják az érdeklődőket.
Jótékonysági Egészségnapot rendez a Móra Ferenc Művelődési Központ a Kiskunfélegyházi Egészségfejlesztési Irodával és a Magyar Vöröskereszttel közösen május 18-án, szombat délelőtt a művelődési központban.
Az erdei fülesbaglyok fészkelő állományának felmérésében kéri a lakosság segítségét a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom