A gazdasági megszorítások következményeiről, a szociális segítségnyújtás lehetőségeiről, a társasházi korszerűsítésekről és a helyi erdők védelméről tartott sajtótájékoztatót szeptember 27-én, kedden a Veled a Városunkért Egyesület képviselőcsoportja.
Bár nagyon súlyos volt az idei aszály, nem tekinthető rendkívüli méretűnek: hasonló súlyosságú aszályok 20-50 évente bekövetkeznek Magyarországon – áll az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a honlapján közzétett elemzésében.
Gyorsan változó világunk semmit sem hagy érintetlenül: változnak benne az olyan alapvető értékekhez fűződő közösségi és egyéni kapcsolataink is, mint amilyen a hagyomány. A folyamatosan önmegtartó erőként működő hagyomány szerepéről és jelentőségéről szólva mondja Kodály: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az...
A XXIII. Kiskunfélegyházi Libafesztiválon a hagyományokhoz híven nem csupán a szórakozás, hanem az egészségmegőrzés is középpontba került. A fesztiválra látogatókat egészségügyi állapotfelmérések, prevenciós programok, ingyenes tüdőszűrés és véradás várta szeptember 10-én, a Móra Ferenc Művelődési Központban.
Tízalkalmas ingyenes foglalkozást hirdet túlsúlyos kamaszoknak a Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat. Téma lesz az egészséges étkezés, a mozgástudatos életmód, az örömforrások felmérése, a stresszkezelés és a relaxáció is. Az első foglalkozást szeptember 13-án, kedden 15 órakor tartják az Egészségfejlesztési Irodában.
Mindjárt itt a szeptember, kezdődik az iskola, sorakozik a sarokban a vonalas füzet, a ceruza, az uzsonnás doboz és a tornazsák. Sokan nem gondolunk azonban arra, hogy a tanévkezdés előtt a látásvizsgálat is fontos része a felkészülésnek. A látásromlás jelei...
Lovak dobogásától volt hangos a puszta augusztus 12. és 14. között Bugacon. E rendezvény egyike azoknak, amelyet minden magyarságtudatú hagyományőrző ember már jó előre beír a naptárba, hiszen ez a Kárpát-medence egyik legnagyobb hagyományőrző találkozója. Az idei évben több mint...
A rákosi vipera egy ernyőfajnak tekinthető, mivel a megőrzésére irányuló védelmi intézkedések nem csak a viperának kedveznek, hanem az élőhelyén található más természeti értékek, például az orchideák hosszútávú megőrzéséhez is hozzájárulnak.
Nincs, aki megkérdőjelezné azt a közkeletű, gránitszilárdságú elméletet, hogy aki több kalóriát vesz magához, mint amennyire szervezetének szüksége van, annak testében a felesleg zsír formájában elraktározódik, ami előbb-utóbb elhízáshoz vezet. A fogyás egyetlen módja pedig az, hogy kevesebb kalóriát eszünk...
Az egészségmegőrzés, egészséges életmód fontosságára szeretné felhívni a félegyháziak figyelmét a Demokratikus Koalíció helyi szervezete azzal a rendezvénnyel, amire szeptember 4-én, vasárnap délután várják az érdeklődőket a Petőfi-téren – tudtuk meg Németi Hajnalka önkormányzati képviselőtől, aki a főszervezői feladatokat látja...
Gazdálkodóként és fogyasztóként is szinte minden nap új körülményekkel kell szembenéznünk, amelyekhez alkalmazkodnunk kell. Miként hatnak ezek a folyamatok az élelmiszergazdaságra, a fogyasztói szokásokra, előretörhetnek-e például a műhúsok, mire számítsunk a funkcionális élelmiszerek piacán?
A IUSTITIA Sport és Kulturális Egyesület a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságával közösen szervezte meg az idei Futó-homok Félmaratont július 2-án, a bugaci homoktengerben. A verseny igazi embert próbáló futás, extrém körülmények között. Célja az egészséges életmód és a szabadidő hasznos...
A Hungarikum törvényben foglaltak szerint minden település önkormányzatának lehetősége van létrehozni egy helyi értéktár bizottságot, amelynek feladata egyebek mellett a helyi közösségre jellemző népszokások, ételek, rendezvények megóvása, életben tartása, a szakmájukban kiválóan teljesítő helyi személyek munkásságának ápolása. Idén többek között...
Pedagógusnap alkalmából Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Kecskeméti Tankerületi Központ elismeréssel jutalmazta azon pedagógusok munkáját, akik fáradhatatlanul nevelik, tanítják gyermekeinket jelenleg is, valamint azokat a nyugdíjas tanítókat, tanárokat, akik 50, 60, 65, illetve 70 évvel ezelőtt szerezték első diplomájukat. Ők...
24 órás Kihívás Napi Dartsversenyt rendezett a Félegyházi Darts Sport Egyesület, május 25-én. A kiváló hangulatú eseményre jó társaság verődött össze, ahol kihagyhatatlan poénok és elismerésre méltó teljesítmények is voltak, az izom- és ízületi fájdalmakról nem is beszélve. Éjfélkor nyitott...
Csernus Krisztinát bízta meg a képviselő-testület a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda magasabb vezetői beosztásának ellátásával 2027. július 31-éig. Egyebek mellett erről is határozat született május 26-án, csütörtökön.
Ismét városunkba érkezik Magyarország legnagyobb egészségügyi szűrőkamionja. Az esemény a Fókuszban a megelőzés: Gyermekek – Fiatalok – Családok Éve program keretében valósul meg június 12-én és 13-án, (vasárnap és hétfőn) 9 és 16 óra között a Korond utcában. A részvétel...
A városüzemeltetési és környezetvédelmi, a művelődési és szociális, a jogi és a gazdasági ügyekkel foglalkozó grémiumok tagjai május 23-án és 24-én ültek össze a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságon és a városháza tárgyalójában, hogy előkészítsék és megvitassák az május 26-i képviselő-testületi ülés napirendi...
Egészségügyi állapotfelmérések, prevenciós programok és ingyenes tüdőszűrés várta május 20-án a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokba látogatókat.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom