Márciusban is szervez véradást a Magyar Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete. Vért adhat minden egészséges ember, aki már betöltötte 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kg-ot. Ezen kívül érdemes tudni, hogy férfiak akár ötször, nők viszont...
Tavasztól országszerte 99 OMV kúton elérhetők vény nélkül kapható gyógyszerek, étrend-kiegészítők és orvostechnikai eszközök. A készletben olyan termékek kaptak elsősorban helyet, amelyek utazás közben gyakran előforduló egészségügyi problémák tüneteit enyhítik. Az OMV a biztonság és a környezetvédelem mellett kiemelt figyelmet...
Idén huszonkilenc napos a február, ami csak minden negyedik évben fordul elő, éppen ezért választották a szakemberek február utolsó napját a Ritka Betegségek Világnapjának, hiszen így négyévente egy valóban ritka napon lehet felhívni a figyelmet ezekre a szindrómákra, és a...
Új eljárást honosított meg a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban dr. Berta Balázs Ph.D, az Invazív Kardiológiai Osztály osztályvezető főorvosa, amelynek segítségével az eddig nehezen megnyitható koszorúér-elzáródásokat tudják helyreállítani.
Az egész Európában egyedülálló Gondosóra-programot a magyar kormány hozta létre, kifejezetten a 65 év felettiek számára. Ez az alanyi jogon elérhető jóléti háttérszolgáltatás lehetővé teszi, hogy a rászorulók szükség esetén azonnal értesítsék az ingyenesen kínált eszköz segítségével a folyamatosan elérhető...
Február 4-e a rák elleni küzdelem világnapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre és hangsúlyozza a megelőzés és a megfelelő kezelés fontosságát.
Februárban is szervez véradást a Magyar Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete. Vért adhat minden egészséges ember, aki már betöltötte 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kg-ot. Ezen kívül érdemes tudni, hogy férfiak akár ötször, nők viszont...
Új funkcióval, a társadalombiztosítási (tb-) jogviszony ellenőrizhetőségével bővült az EgészségAblak mobilalkalmazás – jelentette be a kormányszóvivő Budapesten.
A téli időszak nem kedvez az egészségünknek és a jókedvünknek, ilyenkor ugyanis gyakoribbak a felső légúti megbetegedések, a korai sötétedés pedig igazán hangulatromboló tud lenni. Nem szükséges azonban az egész telet betegeskedéssel vagy rosszkedvvel tölteni, ehhez pedig elég is lehet,...
Idén is sokan érezték fontosnak, hogy a Kiskunfélegyházi Mentők Alapítvány céljait támogassák, és még az év legvégére is maradtak nagyvonalú segítők. Papp Zoltán alapítványi titkár nekik szóló köszönetét tolmácsoljuk az alábbiakban.
Hétfőtől csütörtökig napi egyórás, továbbá havonta egy szombat délelőtt hatórás, ingyenes, ügyeletet segítő gyermekrendelést tart dr. Hegedűs Éva gyermekgyógyász szakorvos Kiskunfélegyházán, a Korond utcai Egészségközpontban. A 2-es számú körzet gyermek háziorvosa önként tette ezt a felajánlást, amit azonnal felkarolt az...
Hosszú idő után újra lesz saját orvosa Kiskunfélegyháza 6-os számú házi gyermekorvosi körzetének, mégpedig a friss szakvizsgás dr. Preisz Fanni gyermekorvos személyében. A csupa mosoly fiatal szakembert terveiről kérdeztük.
Az egyre szaporodó felső légúti megbetegedések miatt december 1-jétől a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház mindhárom telephelyén (Kecskemét, Kalocsa, Kiskunfélegyháza) kérik az alábbiak betartását.
Sok magyar ember a diagnózishoz sem jut el, pedig a cukorbetegség kezelés nélkül súlyos szövődményeket okozhat – mondta az InfoRádióban a SOTE Belgyógyászati és Onkológiai Klinikájának professzora. Kempler Péter szerint a szűrések végzése rendkívül fontos, a legújabb, korszerű terápiák mindenki...
Hatalmas és veszélyes divat lett cukorbetegeknek szánt gyógyszerekkel fogyni. Az olyan szerek, mint az Ozempic vagy a Saxenda azonban súlyos károkat is okozhatnak a szervezetnek, csakúgy, mint az egészségtelen divatdiéták, nem beszélve a koplalásról.
November 17-én tartják a koraszülöttek világnapját. Húsz évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy egy 450 grammal született csecsemő életben maradhasson. Napjainkban a fejlett orvostudománynak köszönhetően a koraszülött gyermek nagyobb eséllyel indulnak az egészséges élet felé, már 24 hetes babáknak is...
Érdekel az egészség? Szívesen versenyzel csapatban? Szeretnél egészségtudatosabb lenni? Épp a gimis éveidet taposod? Jól jönne pár plusz pont a felvételihez? Akkor az Egészségversenyen a helyed!
November 15-éig között kilencven járóbeteg-szakrendelésen indul el az országos, egységes új Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR) az Országos Kórházi Főigazgatóság koordinálásával.
A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége a gyógyszerellátás szervezése, a gyógyszerészeti tudományok művelése során elért kimagasló eredményeinek elismeréseként kitüntető díjat adományozott dr. Kurthné dr. Szekeres Irénnek, október 7-én. Az életműdíjat 1996 óta minden évben odaítélik, jellemzően csak egy embernek.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom