A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program, az ország egyik legnagyobb önkéntes kezdeményezése, új időpontokkal 2017-ben is várja a jószívű meseolvasókat. Így aki újévi fogadalmául a segítségnyújtást választotta, most 212 meseórából választhat a januártól márciusig tartó időszakban. A szombathelyi kórház csatlakozásával idén...
– Egyelőre nem múlt el a madárinfluenza járvány veszélye, újabb fertőzések jelentek meg az eddig ismert, és új gócpontokban is – közölte Bognár Lajos. Az országos a főállatorvos a Kossuth Rádióban nyilatkozva megerősítette: Magyarországon elsősorban Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye...
Sok múlhat azon, hogy sikerül-e eloszlatni a koraszülöttekkel kapcsolatos tévhiteket. Az újszülöttek születési súlya, izomtömege ugyanis nincs hatással a védőoltások hatékonyságára, és ők is képesek a megfelelő immunreakciók kiváltására. A probléma globális, a WHO szerint tízből legalább 1 baba koraszülött; 2013-ban...
December 16-áig küldhetik vissza a iskolákba a kitöltött igénylőlapokat azok a szülők, akiknek hetedikes lányai ősszel kimaradtak a méhnyakrák elleni oltás első hullámából. A jövő pénteki határidő az utolsó alkalom arra, hogy a 12 éves lányok térítésmentesen jussanak hozzá az egyébként...
Idén is felavatták a „mindennapok angyalait”: a Hovány Alapítvány harmadik alkalommal díjazta a Bács-Kiskun Megyei Kórház ápolónőit és ápolóit önzetlen munkájukért kedden. Összesen egymillió forintot osztottak szét 40 egészségügyi dolgozó között. A félegyházi kórházból Fazekas Jánosné ápoló - krónikus belgyógyászat,...
A félegyháziak ismét bebizonyították, hogy képesek összefogni egy jó ügyért. Ezúttal a kecskeméti megyei kórház koraszülött részlegének szervezett gyűjtést a félegyházi Halasiné Papp Anett. A lelkes kétgyermekes édesanya – egyeztetve dr. Kelemen Edit osztályvezető főorvossal – egy közepes méretű Bioptron...
Csupán néhány hónapig adható a világon szinte minden kisgyermeket megfertőző, hányással, hasmenéssel és lázzal járó rotavírus elleni védőoltás. A súlyos kiszáradással fenyegető, a család pénztárcáját is megterhelő fertőzés a téli–kora tavaszi időszakban a leggyakoribb. Idén november végéig már ötezer beteget...
Elindult az egész országra kiterjedő téli szezonális élelmiszer-ellenőrzés, amely egészen december 31-ig tart, az ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberi végzik - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.
Munkába állhatnak a Richter egészségnapon összegyűjtött adományból vásárolt terápiás eszközök. A 6,1 millió forint összegből vásárolt gépekkel kórházunk az országban is egyedülálló rehabilitációs lehetőségeket kínál.
Az állategészségügyi hatósági intézkedések eredményeképpen a madárinfluenza járványban érintett állatok termékei nem kerülhetnek kereskedelmi forgalomba, így minden Magyarországon legális kereskedelemben kapható baromfi hús, tojás biztonsággal fogyasztható.
Évente tízezer új vastagbélrák-megbetegedést diagnosztizálnak Magyarországon - ismertette Herszényi László, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság elnöke, a közép-európai gasztroenterológiai kongresszus főszervezője.
A megye legaktívabb véradóit köszöntötte kedden a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezete. A kiskunfélegyházi, nyugdíjas rekorder immár 180 alkalommal adta önként vérét embertársaiért.
Az európai madárinfluenza járvány – melynek hazánk is elszenvedője – egyre több országot érint. Az utóbbi napokban Ausztria, Németország, Horvátország, Dánia, Hollandia után Olaszország és Svédország is jelezte a betegség jelenlétét vadmadárállományban, illetve baromfitelepeken. A járvány leküzdéséért a magyar állategészségügyi...
Télen a megfázásos időszakban - de sokan nyáron a pollenszezonban is – gyakran küszködünk légúti panaszokkal, és egyre többen igyekszünk a gyógyszeres terápia mellett, vagy annak mellőzésével természetes módon gyógyulni. Erre hatékony megoldás lehet a Sóvilág sószobája, ami nem csupán...
Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala és az Országos Epidemiológiai Központ közös tájékoztatója szerint november elejétől az ország egész területén elérhető a 60 éven felüliek, valamint a rizikócsoportba tartozók számára az influenza elleni térítésmentes védőoltás. A sokévi tapasztalatok alapján Magyarországot az...
Tavaly a tüdőgondozó hálózatok 184 ezer krónikus obstruktív légzőszervi betegségben (COPD) szenvedőt tartottak gondozásban, de a becslések szerint ennél jóval több, 500-600 ezer a betegek száma, csak nincs minden érintett tisztában a betegségével - mondta a Magyar Tüdőgyógyász Társaság (MTT)...
Ingyenes szűrést tartanak a Bács-Kiskun Megyei Kórházban, november 24-én, csütörtökön 16 és 20 óra között, ahová minden érdeklődőt szeretettel várnak az intézmény munkatársai. A program a megelőzést szolgáló szűrővizsgálatokat kívánja közelebb vinni a lakossághoz, ennek keretében az emlőszűrés kiegészítéseként további...
Az orvosi hivatás megkezdésekor a doktorok esküt tesznek, amelyben többek között megfogadják, hogy tudásukat a betegségek megelőzésére vagy gyógyítására, a betegek testi-lelki javára fordítják. Megyénkben rengeteg egészségügyi dolgozó fáradozik nap mint nap azon, hogy a betegségben szenvedőknek segítsenek, és ezt...
Az országos főállatorvos Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyékben elrendelte a baromfi zártan tartását - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel kedden.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom