Június 6-ától úgynevezett prosztata hőkezelésre is lehetősége lesz az érintett betegeknek a félegyházi városi kórház egynapos sebészetén – tudtuk meg dr. Járomi Péter urológus adjunktustól.
Az idő igazolni látszik a május 2-án indult, Félegyházát a kecskeméti megyei kórházzal közvetlenül összekötő buszjárat létjogosultságát. A betegek hetente háromszor, hétfőn, szerdán és pénteken vehetik igénybe a szolgáltatást, amelyre az önkormányzat a Szalai Busz Kft.-vel kötött szerződést.
Jövőre hazánkban is a kötelező, térítésmentes oltások közé kerül a bárányhimlő elleni vakcina, ám a rendkívül gyakori és ragályos fertőzés elleni védelmet azoknak a gyerekeknek is biztosítani kell, akik életkoruknál fogva az állami oltóprogramban nem kapják meg a védőoltást –...
Júniusban is szervez véradást a Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete. Vért adhat minden egészséges ember, aki már betöltötte 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kg-ot. Ezen kívül érdemes tudni, hogy férfiak akár ötször, nők viszont maximum...
Májusban is szervez véradást a Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete. Vért adhat minden egészséges ember, aki már betöltötte 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kg-ot. Ezen kívül érdemes tudni, hogy férfiak akár ötször, nők viszont maximum...
Ismét sikeres volt az együttműködés a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) között. Mindhárom szervezet részt vett ugyanis az INTERPOL és az EUROPOL szervezte élelmiszerhamisítás elleni nemzetközi műveletben.
Május 2-án, szerdán indul az első kórházjárat Kiskunfélegyháza és a kecskeméti megyei kórház között. A beszerzési eljárás eredményeként a félegyházi székhelyű Szalai Busz Kft-vel kötött egy évre szóló szerződést az önkormányzat. A kórházjárat hetente háromszor, hétfő, szerda és pénteki napokon...
Zöldellő fűvel és virágzó fákkal keretbe foglalt kép tárul elénk, de ez a csodás látvány nem mindenkinek nyújt felhőtlen örömet. A természet ébredésével – különösen hirtelen felmelegedésnél – egyszerre nagyon sok virágpor kerül a levegőbe, ami az allergiások számára kellemetlen,...
Három különleges tárgyat bocsát árverésre az Egészségért Közalapítvány a Kórházért. A felajánlásokból származó bevételt a kardiológiai rehabilitációs kezelő berendezésére fordítják.
Március 30-án éjfélkor lezárult a Szent Györgyi Albert orvosi-díj szavazása. A kelet magyarországi régió 242 jelöltje közül 4799 szavazattal dr. Perlaki Pál a 3. helyen végzett. Hálás köszönettel és tisztelettel tartozik a doktor úr a sok szavazatért, a lelkesítésért, az...
Csak Budapesten naponta minimum egy autizmus diagnózist adnak ki. A legoptimistább becslések szerint is minden 100. gyerek autizmussal jön világra. Az Autizmus nemzetközi hetének kezdetén a Mars Alapítvány kampányában VR filmen keresztül mutatja meg, mit érez egy autista gyerek.
Fogyasztói bejelentés alapján került sor az Aqua Minerale San Benedetto S.p.a. olasz gyártó által előállított szénsavmentes ásványvíz termék vizsgálatára, mert azt „gyógyszer illatúnak és ízűnek” érezték a fogyasztók.
Március 15-én, csütörtökön feloldják az influenza miatt február 15-én elrendelt látogatási tilalmat a Bács-Kiskun Megyei Kórház kiskunfélegyházi telephelyén. A tájékoztatás szerint a megyében az influenzás megbetegedések száma csökken, ezért döntött a tilalom feloldásáról dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház...
Március 12-én, hétfőn elkezdődik a Bercsényi utca gömbkőris fáinak a metszése. Kérik az ott parkoló gépjármű-tulajdonosokat, hogy a munkákat segítve ezen a napon ne parkoljanak az ott található útszéli, párhuzamos leállású parkolókban. A munka legfeljebb egy-két napig fog tartani. \n
Itt az ideje a kullancs elleni védekezésnek, hívják fel a figyelmet a szakemberek. Az enyhe teleket követően általában nagyon elszaporodnak a kullancsok, ami azért veszélyes, mert az általuk terjesztett fertőzések eredménye súlyos, életre szóló fizikai és szellemi károsodás is lehet....
Februárban kezdte meg működését Kecskeméten, a megyei kórházban a Medical Emergency Team, rövid nevén MET, az a gyorsreagálású csoport, amely újraélesztés esetén segít a legmegfelelőbb ellátás – emelt szintű újraélesztés biztosításában. A csapat tagjai kifejezetten ezekre az esetekre képzett nővérekből...
Szent-Györgyi Albert tiszteletére, Nobel-díj kitüntetésének nyolcvanadik évfordulója alkalmából hoztak létre egy orvosokat elismerő díjat, amelyet szakmai zsűri döntése és interneten beérkezett szavazatok alapján adományoznak olyan orvosoknak, akik mindennapi munkájuk során elhivatottsággal, rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a...
Márciusban is szervez véradást a Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete. Vért adhat minden egészséges ember, aki már betöltötte 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kg-ot. Ezen kívül érdemes tudni, hogy férfiak akár ötször, nők viszont maximum...
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom