A Bács-Kiskun Megyei Kórház értesíti a lakosságot, hogy a 12/2017. (VI.12.) EMMI rendelet előírása alapján az otthonukban keletkező fertőző veszélyes egészségügyi hulladékaikat az intézményben kihelyezett gyűjtődobozokban helyezhetik el. Felhívják figyelmüket, hogy a lejárt gyógyszereket továbbra is a gyógyszertárak veszik át!...
A Bács-Kiskun Megyei Kórház értesíti a lakosságot, hogy a javuló influenzahelyzetre való tekintettel február 22-én, pénteken 8 órától feloldja a kecskeméti és kiskunfélegyházi telephelyen elrendelt teljes látogatási tilalmat. Az intézkedésről dr. Svébis Mihály főigazgató döntött saját hatáskörben.
Amerikai és kanadai tudósok azt remélik, eredményeik nyomán olyan gyógyszerek fejleszthetők ki, amelyekkel meg lehet állítani, esetleg vissza is lehet fordítani az elbutulást.
A 6. héten a háziorvosok jelentése alapján a Bajai, a Kalocsai, a Kecskeméti és a Kiskunhalasi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályainak illetékességi területén fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz, összesen 735-en. Az adatok alapján megyei szinten továbbra is magas az influenzaaktivitás. Influenzaszerű megbetegedések...
A választási eljárásról szól 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 79. §-ában foglalt feladat- és hatáskörömben eljárva a 2019. évi Európai Parlament tagjainak választásán Kiskunfélegyháza városban működő szavazóköröket a Ve. 77. §-ában foglalt rendelkezések figyelembevételével az alábbiak szerint határoztam...
A Bács-Kiskun Megyei Kórház értesíti a lakosságot, hogy a kiskunfélegyházi telephelyén teljes látogatási tilalmat vezet be február 7-én, csütörtök reggel 8 órától a megyénket is elérő influenzajárvány miatt. Az intézkedést dr. Körtvélyessy András főigazgató-helyettes saját hatáskörben, határozatlan időre vonatkozólag vezette...
Programokkal, szolgáltatásokkal várják a város lakóit a nemrégiben megalakult kiskunfélegyházi Egészségfejlesztési Iroda munkatársai. A jelentkezéseiket személyesen várják az EFI irodában (a városháza udvarában) vagy a 76/562-094-es telefonszámon, illetve az [email protected] e-mail címen. Amennyiben munkahelyek, már működő csoportok, közösségek érdeklődnek a...
Saját hatáskörben, visszavonásig, határozatlan időre teljes látogatási tilalmat rendelt el a Bács-Kiskun Megyei Kórház kecskeméti fekvőbeteg telephelyeire vonatkozólag (Nyíri út, Balaton utca) február 5-én, keddtől dr. Svébis Mihály főigazgató, a megyénket is elérő influenzajárvány miatt. \n \n
A kecskeméti megyei kórházban a vastag- és végbéldaganatos, valamint a gyomortumoros betegek 60-70 százalékánál tudják alkalmazni a haladó laparoszkópos műtéti eljárást, amelynél nem nyitják fel hosszan a beteg testét.
A szülők számára rendkívül rémisztő lehet gyermekük hirtelen jelentkező magas láza, netán egy lázgörcs. Dr. Tajti Zsanettet, a szegedi gyermekintenzív osztály gyermekorvosát az ilyenkor ajánlott megoldásokról kérdeztük.
Az anyatejes táplálás segítését ösztönzik 2018-tól újabb szakemberek bevonásával a Bács-Kiskun Megyei Kórház Újszülött Részlegén. Az azóta elért eredményekről, visszajelzésekről számolt be a kórházban tartott sajtótájékoztatón Pap-Szekeres Anita ápolási igazgató, dr. Kelemen Edit részlegvezető főorvos, dr. Tálosi Gyula osztályvezető főorvos és...
2017-ben a 80 éves évforduló alkalmából a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány hagyományteremtő szándékkal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak szeretne adományozni, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra....
Az adatok alapján a Kecskeméti Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának illetékességi területén mérsékelt az influenza aktivitás, megyei szinten az influenzaszerű megbetegedések száma nem érte el a járványos küszöb szintjét! \nA 02. héten a háziorvosok jelentése alapján a Kecskeméti, a Kalocsai, a...
Az influenzaszezon derekán dr. Tajti Zsanett gyermekorvossal beszélgettünk a gyermekeket érintő betegségekről, illetve kezelésükről. A félegyházi születésű, Szegeden praktizáló gyermekorvos szabadidejében a Tündéri doktornéni online gyermekorvosi rendelőt vezeti, ahol azonnali közösségi tanácsadást kaphatnak a szülők.
Februárban is szervez véradást a Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete. Vért adhat minden egészséges ember, aki már betöltötte 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kg-ot. Ezen kívül érdemes tudni, hogy férfiak akár ötször, nők viszont maximum...
Idén 67 ezer térítésmentes influenza elleni oltóanyagot biztosítanak a megyében praktizáló háziorvosoknak. A vakcinákból még bőven van, a megkérdezett doktorok javasolják is az oltás felvételét.
Január 1-jétől megváltozott a sürgősségi ellátás rendje, ami ezáltal gyorsabb és biztonságosabb lesz Kecskeméten, a megyei kórházban. A változásnak köszönhetően a lehető legrövidebb idő alatt rögzítik a beteget a sürgősségi ellátás informatikai hálózatában. Egy úgynevezett triázs-rendszernek köszönhetően, amely súlyossági kategóriákat...
Januárban is szervez véradást a Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete. Vért adhat minden egészséges ember, aki már betöltötte 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kg-ot. Ezen kívül érdemes tudni, hogy férfiak akár ötször, nők viszont maximum...
A kiskunfélegyházi városi kórház tájékoztatja a lakosságot, hogy december 27-én, csütörtökön és 28-án, pénteken az alábbi szakrendelések lesznek elérhetők:
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom