Szervezett kirándulás keretében dr. Ónodi Izabella és dr. Kiss Ákos Csaba önkormányzati képviselőkkel Budapesten, az Országházban tettek látogatást a választókörzetük tagjai, a KDNP Bács-Kiskun Vármegyei Nőtagozatának néhány képviselője, valamint a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület sportolói november végén.
A magyar nyelv napja alkalmából dr. Ónodi Izabella képviselő asszony szervezésében Budapestre látogattak a Platán Utcai Általános Iskola hatodik és hetedik osztályos diákjai, november 13-án.
Dr. Ónodi Izabella képviselő asszony, a Sorsocskák Alapítvány kuratóriumi elnöke támogatta az idei Aranyalma mesemondó verseny győzteseit. Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban rendezett megmérettetés helyi győzteseinek könyvajándékkal kedveskedett, összesen 70 ezer forint értékben.
A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a Haleszi Gazdakör közös megemlékezést tartott november 12-én, a haleszi iskolában. Az ünnepség apropóját Klebelsberg Kunó kultuszminiszter születésének 150. évfordulója, valamint a gazdakör falán elhelyezett emléktábla felavatásának 20. évfordulója adta.
Kilencvenedik születésnapján köszöntötték a Csanyi úti szociális otthonban Horváth Józsefné Gizike nénit, november 10-én, hétfőn. Az eseményen az ünnepelt családja mellett Balla László alpolgármester, dr. Ónodi Izabella, a Művelődési és Szociális Bizottság elnöke és Magyariné Tóth Erika intézményvezető is jókívánságait...
Október az Idősek Hónapja: ez alkalomból a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény három telephelyén köszöntötték az időseket október elsején. Az ünnepi köszöntők után több helyi intézmény növendékei adtak műsort. Versmondások, zenés és énekes produkciók színesítették a programot, melyek sok örömet...
Kilenc félegyházi tagóvoda kapott 10 darab életmentő EpiPen Junior autoinjektort szeptember 18-án, csütörtökön, a Kiskunfélegyházi Egészségfejlesztési Iroda tárgyalójában. A súlyos, életveszélyes allergiás reakciók kezelésére szolgáló injekció a Sorsocskák – a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány és a kiskunfélegyházi Benu Gyógyszertár jóvoltából és...
Magyar Közút Nzrt BKM Igazgatóságának tájékoztatása szerint az Önkormányzat kezdeményezésére a Magyar Falu program részeként sikerült forrást biztosítani az 54125 jelű állami közút (Haleszi út) első 650 méteres szakaszának újra aszfaltozásához - adta hírül Ván Jenő önkormányzati képviselő közösségi oldalán.
Nagyszámú civil érdeklődő is megjelent az augusztus 28-i képviselő-testületi ülésen a félegyházi városháza dísztermében, ahol a 14 városatya – a megszokottól eltérően polgármester és a jegyző nélkül – a nyári szünet utáni első rendes ülés napirendi pontjait készült megvitatni. Ezek...
A Veled a Városunkért Egyesület önkormányzati frakciója a mai napon sürgősségi indítványt nyújtott be, amelyben kezdeményezi a kiskunfélegyházi képviselő-testület feloszlatását. Horváth Tamás frakcióvezető közösségi oldalán tette közzé az indítvány szövegét, amelyet az alábbiakban olvashatnak.
Iskolaszer adományokat juttatott el a Családok Átmeneti Otthonába dr. Ónodi Izabella önkormányzati képviselő augusztus 21-én, csütörtökön. Az intézményben öt iskoláskorú gyermek él: egy elsős, egy másodikos, két harmadikos és egy negyedikes, valamennyien a Darvas Általános Iskola diákjai.
Elkezdődött a negyedik közlekedésbiztonsági tábor a Platán Utcai Általános Iskolában augusztus 25-én, hétfőn reggel. A megnyitóra reggel nyolckor került sor a résztvevők és szüleik társaságában.
Az átfogó felújítást és arculatváltást követően június óta fogadja ügyfeleit az OTP Bank megújult kiskunfélegyházi fiókja a Petőfi téren, amelynek ünnepélyes megnyitóját augusztus 22-én rendezték meg.
Templomhalmi Csillagparti néven, piknik jellegű délutánra invitálta a városlakókat Szabó József, a városrész önkormányzati képviselője, valamint az Ifjúsági Iroda.
Családi és baráti összejövetelre invitál mindenkit Szabó József önkormányzati képviselő és az Ifjúsági Iroda augusztus 22-én, pénteken délután a Templomhalomnál.
Balla László polgármesteri feladatokat ellátó alpolgármester megnyitó beszédével kezdetét vette a Félegyházi Napok programsorozata a sportcsarnok parkolójában augusztus 19-én, kedden este.
A Nemzetközi Oldalkocsis Találkozónak évek óta állandó programja a Fogyatékkal Élő Személyek Nappali Intézménye ellátottjainak motoroztatása, dr. Ónodi Izabella képviselő asszony szervezésében. Idén augusztus 7-én, csütörtökön délután került sor az eseményre, az oldalkocsisok szeretettel teli közreműködésével.
Kiskunfélegyháza Selymes városrészében egyedül élő idős hölgy otthonát komoly viharkár érte, a pár héttel ezelőtti nagy viharban. A helyreállításban az önkormányzat és a helyi tűzoltóság is közreműködött – számolt be róla Ván Jenő önkormányzati képviselő közösségi oldalán.
- A 76 százalékkal megválasztott Csányi József polgármester lemondása engem is váratlanul ért. A döntést tudomásul vettem, az új polgármester-jelöltről a Nemzeti Fórum tagjaival a megfelelő időben döntünk - reagált sajtóközleményében Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke arra, hogy Csányi...
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom