Ünnepélyes keretek között nyílt meg a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium diákjainak kiállítása március 19-én a Móra Ferenc Művelődési Központban. A vendégeket Rokolya Csaba, az iskola igazgatója köszöntötte, a tárlatot pedig Tóth Tamás nyitotta meg.
Irodabútor adomány érkezett Kiskunfélegyházára a Szent György Vitéz Lovagrend szervezésének és közbenjárásának köszönhetően február 4-én, kedden.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom