A Platán Utcai Általános Iskola idén is saját sütivásárral csatlakozott a városi adománygyűjtéshez. A cél az volt, hogy süteményekkel, palacsintával, sült tökkel és ajándéktárgyak értékesítésével minél több pénzt gyűjtsenek. A kedvezményezett a súlyos betegséggel született Tarjányi Tibike volt, valamint a...
Véget ért a jótékonysági sütivásár Tibikéért, amelynek célja az volt, hogy segítséget nyújtson a súlyos szívbetegséggel született kisfiúnak. A rendezvény minden elképzelést felülmúló sikerrel zárult: összesen Négymillió-kettőszázezerhetvenöt forint gyűlt össze a kisfiú fejlesztéseinek és terápiáinak támogatására.
Kiskunfélegyházán ma ismét bebizonyosodott, hogy a közösség ereje hatalmas, ha jó ügy mellé áll. Reggel óta süteményillat tölti meg a város központját, hiszen megkezdődött a jótékonysági sütivásár, amelynek célja, hogy segítséget nyújtson Tibikének, a súlyos szívbetegséggel született kisfiúnak. A rendezvényhez...
Mosolygós gyermekek és szüleik fogadták a múlt pénteken rendezett jótékonysági sütivásárból befolyt összeget, valamint a Platán Utcai Általános Iskola ajándékait május 13-án, kedden délelőtt.
A közös összefogással, idén is szép eredménnyel, 785 855 forinttal zárult a Kulcsár-Horváth család javára szervezett jótékonysági sütivásár május 9-én, pénteken.
Jótékonysági sütivásárral kívánnak segíteni a hat gyermekes Kulcsár-Horváth család mindennapjain. A Tourinform és az Ifjúsági Iroda szervezésében megvalósult esemény során három helyszínen szerezhetik be az édességeket a segíteni szándékozók.
A 6 gyermeket nevelő Kulcsár-Horváth család mindennapjait kívánja segíteni az a sütivásár, amely a Tourinform és az Ifjúsági Iroda szervezésében valósul meg május 9-én, pénteken.
Kulcsár-Horváth Béla és felesége, Ilona négy és fél éve Kiskunfélegyházi lakosok. Ők a nagycsaládos életet választották, hat gyermeket nevelnek, szeretetben. Lapunk munkatársait Kalmár József utcai albérletükben látták vendégül, ahol többek között a mindennapjaikról kérdeztük őket.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom