Egyebek mellett a Kiskun Múzeum, a Móra Ferenc Művelődési Központ és a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény vezetői kinevezéséről is döntöttek a városatyák a képviselő-testület november 27-én megtartott ülésén.
Az érdeklődők élő közvetítésben követhették a képviselő-testület ülését október 30-án, csütörtökön. Mint azt Csányi József polgármester bejelentette, ez a jövőben is így lesz, a kamera csak a zárt ülés idejére sötétedik el. A közvetítés elérhető a város közösségi oldaláról.
Lemondásokról és kinevezésekről is határozott Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete a szeptember 25-én, csütörtökön megtartott ülésén.
A Városüzemeltetési és Környezetvédelmi, a Művelődési és Szociális, a Jogi, valamint a Gazdasági Bizottság is megtartotta szeptemberi rendes ülését a képviselő-testületi döntéshozatal előtt. A tagok több fontos napirendi pontról határoztak.
Nagyszámú civil érdeklődő is megjelent az augusztus 28-i képviselő-testületi ülésen a félegyházi városháza dísztermében, ahol a 14 városatya – a megszokottól eltérően polgármester és a jegyző nélkül – a nyári szünet utáni első rendes ülés napirendi pontjait készült megvitatni. Ezek...
Július 1-jétől csütörtökönként 6-tól 18 óráig tart nyitva a kiskunfélegyházi piac. Egyebek mellett erről is döntést hoztak a városatyák a nyári szünet előtti utolsó, június 26-án megtartott képviselő-testületi ülésen.
Kiskunfélegyháza képviselő-testülete május 29-i ülésén fontos döntéseket hozott a város közbiztonsága, szociális ellátása és fejlesztése kapcsán. Támogatást szavaztak meg a képviselők a gyalogos rendőri járőrszolgálat folytatására, elfogadták a rendőrség és a tűzoltóság éves beszámolóit, és jóváhagyták a gyermekvédelmi tevékenységekről szóló...
Április utolsó csütörtökén tartotta rendes ülését Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a városháza dísztermében. A testület több fontos napirendi pontban is döntést hozott, többek között a térfigyelő kamerarendszer bővítéséről és a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda nyári nyitvatartásáról.
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának Képviselő Testülete 26 napirendi pontban hozott döntést a városházán március 27-én. A testület megszavazta a felsőtemető burkolatjavítási munkálatainak befejezését, valamint azt is, hogy elkezdődhet a Félegyházi Pékség telephelyénél a gyalogos átkelő tervezése.
Az esztendő első képviselő-testületi ülését tartották meg február 6-án, csütörtökön, a városháza dísztermében. Ez alkalommal 23 napirendi pontot vitattak meg a városatyák, közöttük elfogadták a város 2025 évi költségvetését.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom