A Honvéd Sportpálya április 15-én megtelt élettel, lendülettel és lelkesedéssel: diákok, pedagógusok és vendégek együtt ünnepelték a mozgás örömét a Polner Tibor emlékére rendezett sportversenyen. Az esemény egyszerre adott teret a megmérettetésnek és a közösségi élménynek, miközben méltó módon idézte...
A Móra Ferenc Gimnázium november 12-én és 13-án ismét megrendezte a Magyar Labdarúgó Szövetség Fair Play Cup városi fordulóját, aminek ezúttal is a Honvéd sporttelep adott otthont. A két napos esemény mára hagyomány: 2013 óta minden ősszel és tavasszal összemérik...
Ünnepélyes keretek között adták át a Kiskunfélegyházi Honvéd sporttelep megújult távolugró gödrét, amely a város sportéletének újabb mérföldköve. A beruházás eredményeként a diákok és sportolók immár korszerű, biztonságos és a hivatalos szabványoknak megfelelő körülmények között gyakorolhatják a távolugrás technikáját.
Kiskunfélegyházán megkezdődtek a Honvéd sporttelep távolugró pályájának rekonstrukciós munkálatai. A beruházás célja, hogy a város diákjai és sportolói egy korszerű, biztonságos és a hivatalos atlétikai szabványoknak megfelelő létesítményt használhassanak.
Színes festmények ékesítik a Honvéd Sporttelep betonkerítését. Az alkotások az Ifjúsági Iroda graffiti pályázatának eredményeként születtek meg június 17-én, kedden. A munkálatokban iskolák és magánszemélyek is részt vettek, a festmények sorát a jövőben bővíteni szeretnék. A programot szakmailag mentorálta Tóth...