A Holló László Emléknapok keretein belül a festőművész mellszobránál és szülőházánál koszorúztak tisztelői március 6-án, pénteken délután, majd Holló László nyomában Tiszadadán címmel kiállításmegnyitóval folytatódott a program a Móra Ferenc Művelődési Központban.
A polgármesteri hivatal felújított tanácstermét a Holló László Emléknap keretében adták át március 6-án, pénteken. A megújult terem falait a félegyházi festőművész alkotásai díszítik a jövőben.
Holló László születésének évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést március 6-án a Móra Ferenc Gimnáziumban. A város szülöttére, a magyar festészet meghatározó alakjára diákok és pedagógusok közösen emlékeztek.
Az alföldi tájfestészet világába nyerhettek betekintést mindazok, akik március 5-én ellátogattak a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár rendezvényére. Az Az alföldi tájfestészet különös tekintettel Holló Lászlóra című előadást dr. Rád Szilvia művészettörténész tartotta, aki lebilincselő módon mutatta be az alföldi...
A magyar kultúra napjához kapcsolódva idén is közös találkozásra hívja a művészetkedvelőket január 22-én, csütörtökön, 17 órára a Móra Ferenc Művelődési Központ. A "Válogatás kiskunfélegyházi alkotók munkáiból" című tárlat Holló László emlékére az alföldi tájat és kultúrát állítja a középpontba.
Koszorúzással emlékeztek Holló László festőművészre március 6-án, születésének 138. évfordulóján, a Petőfi téri mellszobránál és a Korona utcai szülőházánál.
Holló László születésének 138. évfordulóján ünnepséget rendezett Tiszadada község. Az eseményre – ahogyan évek óta mindig – Kiskunfélegyháza és Debrecen városa is meghívást kapott. A kiskunfélegyházi delegáció tagjai voltak Rosta Ferenc és Balla László alpolgármesterek, Kállainé Vereb Mária nyugalmazott könyvtárigazgató,...