Ünnepélyes tornaterem avató zajlott Gátéron, a Liget Óvodában november 26-án, szerdán. A helyiség az „Új tornaszoba építése” tárgyú, TOP_PLUSZ-3.3.1-21-BK1-2022-00018 azonosító számú projekt keretében, 60 millió forintos, vissza nem térítendő Európai Uniós támogatásból valósult meg.
A kiskunfélegyházi járási hivatal épületében adták át a Versenyképes Járások Programhoz kapcsolódó támogatói döntéseket a járás polgármestereinek szeptember 18-án. A rendezvényt dr. Sipos Krisztina járási hivatalvezető nyitotta meg, majd Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte a résztvevőket.
Mozgás! Öröm! Agytorna! – szól a szenior táncosok mottója, amelyet szeptember 2-án be is bizonyítottak a Kiskun Szenior Örömtánc csoport gátéri tagjai. Ekkor ünnepelték ugyanis fennállásuk ötödik évfordulóját, amelyet mi mással tettek volna emlékezetesebbé, mint sok tánccal, nevetéssel és finom...
Az Itt Vagyunk, Támogatunk Egyesület jóvoltából Bácskortárs címmel, vándorkiállítás megnyitóra került sor május 9-én, pénteken a Gátéri Faluházban.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom