Immár hagyománnyá vált Gátéren, hogy október 31-én a falu apraja-nagyja jelmezbe bújik, és közösen ünnepli a Halloweent. Az ötödik alkalommal megrendezett halloweeni felvonulás igazi közösségi eseménnyé nőtte ki magát: zenével, nevetéssel és rengeteg édességgel telt meg a falu.
Ünnepélyes keretek között adták át Bugac kibővített és felújított közművelődési intézményét, a Mendel Gáspár Közösségi Színteret október 23-án. Az eseményen részt vett Lezsák Sándor, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke, Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés Elnöke, valamint Lenkei Róbert, a...
A kiskunfélegyházi járási hivatal épületében adták át a Versenyképes Járások Programhoz kapcsolódó támogatói döntéseket a járás polgármestereinek szeptember 18-án. A rendezvényt dr. Sipos Krisztina járási hivatalvezető nyitotta meg, majd Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte a résztvevőket.
A Kiskunsági Nemzeti Park Bugaci területegységének nagy kiterjedésű homokpusztáin él egy titokzatos élőlény, amelynek az itteni előfordulásával kapcsolatban még a szakemberek is tanácstalanok – adta hírül a baon.hu.
Különleges vándorkiállítás megnyitójára várják az érdeklődőket augusztus 1-jén, pénteken 10 órától Bugacon, az Aranymonostor Látogatóközpontban. A tárlat „Karikó Katalin útja a Nobel-díjig és tovább” címmel Magyarország első Nobel-díjas kutatónőjének életútját és tudományos pályáját mutatja be.
A Magyar Turán Közhasznú Alapítvány, és a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége augusztus 8. és 10. között ismét megrendezi az Ősök Napját. A háromnapos eseménysorozatnak Bugac ad otthont, ahol a lovasnomád kultúra emléke előtt tisztelegnek a résztvevők.
Mozgással teli, jó hangulatú napot töltött el a Haleszi Gazdakör május 17-én, szombaton. Boda Jánosné Ibolya és Rádi András szervezésében egy kerékpártúrára került sor a bugaci Aranymonostor Látogatóközponthoz, majd a haleszi iskolánál egy ízletes ebéd során beszélték meg a túra...
Egy napra időkapuvá válik Bugac május 10-én, szombaton. Az Aranymonostor Látogatóközpont egésznapos fesztiválján régmúlt korok zenéje, harci játéka, konyhája és kézművessége elevenedik meg – és mindezt egy élő ásatás teszi még izgalmasabbá. A részletekről Kárpáti Ritát, az intézmény vezetőjét kérdeztük.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom