Kiskunfélegyháza külterületén gazdájával és annak két fiával élte hétköznapi, de boldog életét Berry, a jóságos és szeretetreméltó berni pásztor addig a napig, amikor – saját otthonában – végzetes támadás érte.
A Petőfi tér megtelt élettel, kutyákkal és elkötelezett emberekkel, akik szeptember 16-án közösen álltak ki az állatok jogaiért. A Szurkolók az Állatokért és a Noé Állatotthon összefogásában jött létre a Hang a hangtalanokért esemény, amelynek résztvevői azoknak az állatoknak adtak...
A Szurkolók az Állatokért Alapítvány és a Noé Állatotthon Alapítvány közös eseményt szervez Kiskunfélegyházán, a Petőfi terén szeptember 16-án, kedden, 17 órakor. A találkozón az állatkínzás ellen emelnek szót, miközben a felelős gondoskodás jelentőségére is felhívják a figyelmet, és csendes...
Országos felháborodást váltott ki az a kutya, akit egy autóhoz kötve hurcoltak, ám most már biztonságban van: a Laki Mancs Állatvédelmi Egyesület vette gondozásába. A Rozi névre keresztelt eb állapota továbbra is kritikus, de folyamatos orvosi ellátást kap, miközben a...
Macska, nyúl, hörcsög, bárány, kacsa, kiscsibe, teknős és hal – nem egy vidéki tanyáról van szó, hanem a Kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskoláról, ahol az állatok valódi részesei a mindennapoknak. Az intézmény példaértékű elköteleződése és szemléletformáló munkája nem maradt elismerés...
A Polgárőrség és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány együttműködése új szintre emelte az állatvédelmi prevenciót Magyarországon. Az ország legnagyobb önkéntes szervezete már évente közel 5000 órát fordít az állatvédelemmel kapcsolatos előadásokra, bemutatókra, valamint a helyi jelzőrendszer működtetésére.
Hasznos eseménnyel várja az állatbarátokat április 9-én, szerdán a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár. Az Öleld meg a kutyád nap program célja, hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartás fontosságára, valamint támogassa a helyi állatvédő szervezetek munkáját.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom