Február 4. szerda, Csenge, Ráhel
2016. szeptember 26., 11:28

Új őrület – a felnőttek is színeznek

A kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár 2015 novemberében szervezte meg először a Színe Java Klub első foglalkozását, melyre már az első alkalommal nem csak a gyerekek, de a felnőttek is jelentkeztek. Nagyszülők, szülők, pedagógusok és a különböző korú gyerekek egyaránt örömmel színeztek, alkottak együtt kellemes zenehallgatás mellett. Nem csoda, hiszen a világ összes táján kedvelt időtöltéssé vált a színezés.
DSCF0082.JPG (2592 x 1944 px)

A felnőtt színező könyvek világszerte hatalmas népszerűségnek örvendenek, nem véletlenül. Remek lehetőséget adnak azoknak, akik kikapcsolódásra vágynak és úgy érzik, egyedül nem tudnak alkotni, viszont a színezésben örömüket lelik. Kiváló stresszoldó, felszabadítja a kreativitást, megadja az alkotás örömét.

Gyermekként mindannyian rajzoltunk, festettünk kifestőkönyvekbe, felnőttként miért nem idézhetnénk fel ezt az örömöt?

Gyakran még tévénézés, elalvás közben is a napi problémáinkon gondolkodunk, ez hosszú távon felemészti egészségünket és boldogságunk útjába állhat. Színezés közben pedig csak az alkotásra koncentrálhatunk, és kizárhatjuk a napi gondokat.

A kiskunfélegyházi könyvtár munkatársai sok szeretettel várnak minden érdeklődőt, kicsit és nagyot egyaránt a színező klub alkalmaira.

Legközelebb október 8-án nagy családi színezéssel várnak mindenkit 8 és 10 óra között az Országos Könyvtári Napok  rendezvény keretében megrendezésre kerülő Őszi családi szombat délelőtt alkalmával.

V. K.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram