Fennállásának 30 éves jubileumát ünnepelte a Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület

Az eseményről az egyesület jelenlegi elnöke, Balla László és Kertész Zoltánné titkár számolt be, akik hangsúlyozták: a jubileum jóval több egy egyszerű évfordulónál – ez a nap harminc évnyi kitartás, felelősségvállalás, önkéntes munka és embert próbáló helytállás méltó megünneplése. Felidézték, hogy az egyesület 1995. november 27-én alakult meg tizenhét fővel, olyan emberekkel, akik már akkor is a közösség érdekeit helyezték a sajátjuk elé. Az alapítók közül többen már nem élnek. Tóth István, Keserű Pál, Doktor Pál, Drozdik János, Illés Imre, Marcényi Csaba és Török János munkássága azonban továbbra is meghatározó része a polgárőrség történetének. Az alapító tagok közül ma is aktív Koncz József, Seres Balázs, Holló-Szabó István, Drozdik János és Fekete István, utóbbi a mai napig vállal szolgálatot, példát mutatva elhivatottságból és kitartásból.

Balla László kiemelte, hogy az egyesület mindig a város lakóiért dolgozott, csendben, szerényen, sokszor láthatatlanul, mégis pótolhatatlan munkát végezve. A polgárőrök hétvégéket, ünnepnapokat és éjszakákat áldoztak fel rendezvénybiztosításra, bűnmegelőzési feladatokra, utcalezárásokra, eltűnt személyek felkutatására, idősek támogatására, és számos olyan teendőre, amelyekről a lakosság sokszor mit sem tud, mégis elengedhetetlenek a közbiztonság fenntartásához. Ahogy az elnök fogalmazott: közösség nélkül nincs polgárőrség, polgárőr nélkül pedig nincs biztonság.
A harminc év történetéhez hozzátartoznak azok az elismerések is, amelyekre az egyesület méltán lehet büszke. 2005. június 25-én a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület rendezte meg a Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Napot, mégpedig minden résztvevő megelégedésére. Ugyanebben az évben a város önkormányzata a Városalapítók Napja alkalmából Kiskunfélegyházáért kitüntető címet adományozott az egyesületnek. A 2010-es Petőfi-emlékévben a polgárőrség felvette Petőfi Sándor nevét, 2015-ben pedig – a XXI. Országos Polgárőr Napon, Komló-Sikondán – Pintér Sándor belügyminisztertől vehette át képviselőjük a Polgárőr Város címet.
A jubileum alkalmával köszönetet mondtak mindazoknak, akik hozzájárultak az egyesület munkájához. Balla László külön kihangsúlyozta Marcényi Csaba érdemeit, aki 28 éven át vezette az egyesületet, és akinek halála nagy veszteséget jelentett a közösség számára. Hozzátette: a polgárőrök családtagjai is óriási szerepet játszanak abban, hogy a szolgálat működhessen, hiszen türelemmel viselik, hogy szerettük gyakran éjszaka vagy ünnepnapokon indul útnak. Köszönet illetti a rendőrséget, az önkormányzatot, a tűzoltóságot, a mentőszolgálatot és a civil szervezeteket is, hiszen – mint fogalmazott – a sikerek közösek: mind együtt dolgoznak Félegyháza biztonságáért.
A 2025-ös év a sikerek mellett fájdalmas veszteséget is hozott: elhunyt a térség kistérségi koordinátora, Vizi Sándor, aki sok éven át támogatta az egyesület munkáját. A szolgálati adatok azonban arról árulkodnak, hogy a polgárőrök továbbra is rendkívül aktívan dolgoznak. Az elmúlt időszakban hozzávetőlegesen 6000 szolgálati órát teljesítettek; ebből mintegy 1400 órát a városi rendezvények biztosítása tett ki, körülbelül 1000 órát a rendőrséggel közös utcazárások, tanyaakciók és eltűnt személyek keresése. Emellett 1200 órát fordítottak sport és iskolai rendezvényekre, halottak napi forgalomirányításra, valamint további 1000 órát a lovas szolgálatra. A polgárőrség neve mára egyet jelent a megbízhatósággal, a szakértelemmel és a közösség iránti elhivatottsággal.
A jövőre vonatkozó tervek között Balla László a fiatalítás fontosságát emelte ki. Mint mondta, jelenleg körülbelül 50-60 fő tartozik az egyesülethez, közülük 40-en aktívak, és szeretnék, ha a 18. életévüket betöltött, elhivatott fiatalok is csatlakoznának hozzájuk.
Az elnök szerint elengedhetetlen az eszközpark fejlesztése, a járművek korszerűsítése és a képzések erősítése is, ugyanis a modern kor újfajta kihívások elé állítja a közösséget – legyen szó digitális fenyegetésekről, bűnmegelőzésről vagy a lakosság vagyonbiztonságának védelméről.
Az egyesület munkáját és a jubileumi megemlékezést széleskörű támogatói összefogás segítette, ami nagyban hozzájárult a rendezvény méltó megvalósításához. A 30 éves évforduló lebonyolítását többek között Dencs Zoltán, a Dél-100 Kft., a Nor-Bike Kerékpár Szaküzlet és Szerviz, Bajzák Andrea, Marton Péter, a Dóri Dekor, valamint Kővágó Melinda és Kővágó György támogatta, továbbá a város önkormányzata is jelentős segítséget nyújtott az ünnepi esemény megszervezéséhez.
Balla László személyes visszatekintésében elmondta, hogy alpolgármesterként számos rendezvényen tapasztalta meg a polgárőrök fegyelmezett, önzetlen munkáját. Elárulta, hogy 2023 elején Marcényi Csaba őt kérte fel utódjául, majd az elnök halála után a tagság titkos szavazáson bízta meg a feladattal. Hosszas gondolkodás után vállalta el a tisztséget azzal a feltétellel, hogy Kertészné Ági továbbra is ellátja a titkári feladatokat.
A jubileumi ünnepség végén az elnök arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a polgárőrség munkáját nem a dicsőség vagy a reflektorfény teszi értékessé, hanem az, hogy tagjai minden nap készen állnak arra, hogy megvédjék a város lakóit és értékeit. Hangsúlyozta, hogy büszke a közösségre, minden egyes tagra, és arra, hogy harminc év szolgálat után együtt ünnepelhetik az egyesület múltját és jövőjét.
Az esemény zárásakor több polgárőr munkáját is elismerték.
Elismerő oklevelet kapott: Mészáros Ferenc, Botka István, Feketéné Markót Julianna, Pap Lajos, Csőke Dávid, Gyalog István, Kónya Csaba és Papdi Zsuzsanna.
A 30 éves Polgárőr Oklevelet Koncz József, Holló Szabó István, Seres Balázs, Fekete István és Drozdik János vehette át.
A 25 éves szolgálati jubileumot Kertész Zoltánné elismerése jelezte, míg a 20 éves Polgárőr Oklevelet Sárdi Tibor és Dékány Ferenc kapták.
A 15 éves szolgálatért Kertészné Huszik Zita és Feketéné Markót Julianna részesültek oklevélben.
A 10 éves Polgárőr Oklevelet pedig Kővágó György, Papdi Zsuzsanna, Rakovszky Zsolt, Dongó József, Fábián Zsolt, Sallai Zsolt és Flóring József vehette át, elismerve hosszú éveken át végzett önkéntes munkájukat.






