December 5. péntek, Vilma
2025. november 19., 14:00

„A ChatGPT még gyerekcipőben jár” – Karikó Katalin a mesterséges intelligenciáról

A mesterséges intelligencia is fontos témaként került elő Karikó Katalin szegedi előadásán, ahol a Nobel-díjas kutató a kitartásról, az innováció jelentőségéről és a tudományos tévedésekből fakadó tanulságokról beszélt a Szegedi Tudományegyetem Innovációs Napján. A teremben alig lehetett helyet találni, amikor az mRNS-technológia úttörője saját pályájának kihívásait idézte fel, hangsúlyozva: a kudarctűrés legalább olyan fontos a tudományban, mint a siker.

A mesterséges intelligenciáról szóló kérdésre reagálva Karikó arról számolt be, hogy ő maga is használja ezeket a rendszereket, köztük a ChatGPT-t, de szerinte még sok fejlődésre van szükségük. Felidézte, hogy nemrég Bill Gatesszel vacsorázott, aki arról mesélt: korábban minden egészségügyi panaszával szakemberhez fordult, most azonban gyakran először az MI-t kérdezi meg. Karikó szerint ez jól mutatja, mekkora potenciál rejlik ezekben a technológiákban, ugyanakkor számos pontatlanság még mindig jellemző.

„A ChatGPT még buta, még tanulnia kell” – mondta, jelezve, hogy többször kapott a rendszertől félrevezető válaszokat is. Hozzátette: bármilyen területről legyen is szó, a tudomány fejlődését továbbra is a kíváncsiság, a szorgalom és a folyamatos tanulás iránti alázat viszi előre – legyen szó akár mRNS-fejlesztésről, akár mesterséges intelligenciáról.

forrás: mediapiac.com

fotó: archív

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram