Tanzánia - a nyomor és a luxus két arca

Éhező gyerekek, elárvult állatok, szeméthalmaz, mélyszegénység, de ugyanakkor pompa, gyönyörű tájak, boldog emberek sokasága is jellemzi Tanzániát. Mindezt egy fotókiállítás keretében mutatta be Huszák-Nemes Zsuzsanna és Sipos Géza, az Afrika Sztorik Afrika Vadvilágáért Egyesület önkéntesei november 8-án, Budapesten.
A két fiatal néhány héttel ezelőtt járt Afrikában, ahol a szervezet vezetőjével, Hillender Tímeával közösen új projekt lehetőségeket kerestek. Az egyesület eltökélt célja ugyanis, hogy Kelet-Afrika vadvilágát és a hátrányos helyzetű nők életét támogassa. Túl vannak már például egy kenyai iskolakonyha felújításán, ahol a gyerekek mezítláb sétálva tesznek meg több kilométert naponta azért, hogy iskolába járhassanak. Ilyenkor fennáll a veszélye annak, hogy vadállatokkal találkoznak - nemrégiben például két diákot elvesztettek, mert krokodil támadás érte őket. Sokan az iskolában jutnak csak ételhez. Emellett a civil szervezet képzéssel is támogatott már Kenyában élő, nehéz sorsú, gyermekeiket egyedül nevelő nőket, akik fegyvertelenül lépnek fel az orvvadászok ellen.
A néhány héttel ezelőtti, tanzániai útjuk során az APOPO hős óriás patkányainál és kiképzőiknél jártak. Ezeket az állatokat aknakeresésre vetik be, illetve az egészségügyben használják őket. Az okos kis rágcsálók képesek egy köpet mintából megállapítani, hogy melyik beteg szenved tuberkulózisban. A kiképzők a patkányok kiváló szaglására és pszichológiájára támaszkodva hozták létre az APOPO-t. A rágcsálókat hamarosan különböző természeti katasztrófákat követően, például földrengések utáni mentéseknél is be fogják vetni. A fiatalok vándor kiállításukkal járják az országot, ahol nem csak bemutatják a fotóikat, hanem érdekes történeteket is mesélnek a résztvevőknek, az előbb felsoroltakon kívül például óriás teknős menhelyről, elefánt árvaházról és tengeri moszat farmokról is.
Az ötven fotóból álló tárlat november végén még egyszer megtekinthető lesz Budapesten, ezt követően elindul vándorútjára, Magyarország és Felvidék több pontjára. Arról, hogy mikor és hol látogatható az ingyenesen megtekinthető kiállítás, az Afrika Sztorik Facebook oldalán lehet majd olvasni.
A szervezetről bővebben:






