A háromgyermekes család középső fia tanulmányait városunkban kezdte, majd Szegeden és Kecskeméten folytatta. 1948-ban szerzett oklevelet a nagy múltú helyi tanítóképzőben. Első munkahelye a felsőgalambosi öreg iskola volt. Többéves falusi szolgálat után 1962-ben Kiskunmajsán helyezkedett el, ahol az iskola igazgatója a cigány napközi otthon vezetésével bízta meg. Szívvel-lélekkel, határtalan türelemmel foglalkozott a gyerekekkel, tanította őket a betűvetésre. Gyakran emelt szót a hátrányos helyzetben élők, a támasznélküliek érdekében. 1986-ban hagyta abba hivatása gyakorlását, nyugdíjba vonult.

Sok évtizedes, áldozatos munkája elismeréséül 1994-ben Kiskunmajsa önkormányzata Pro Urbe kitüntetésben részesítette. Néhány évvel később Bács-Kiskun Megye Nemzeti Kisebbségeiért Díjat vehette át.

Egyedülálló kiadványa, a Cigányok a Kiskunságon című műve megtalálható a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A kézirat az 1997-es megjelenés előtt négy évig pihent íróasztala fiókjában. A monográfiát mesterének, egykori alma matere igazgatójának, dr. Mezősi Károly irodalomtörténésznek ajánlotta. A hiánypótló könyv a kiskunsági cigányság történetét dolgozza fel a betelepüléstől 1848-ig minden elfogultság, személyes részlehajlás nélkül, gazdag levéltári források felhasználásával.

2001. március 12-én hunyt el Félegyházán. Kiskunmajsán márványtábla és utca őrzi emlékét.