December 5. péntek, Vilma
2025. november 05., 10:00

A rajzfilm ma is generációkat köt össze

November közepén ismét mesék, rajzfilmek és gyermeki kreativitás költözik a Móra Ferenc Művelődési Központ falai közé. Az intézmény második alkalommal csatlakozik a XI. Országos Rajzfilmünnephez, ahol két napon át vetítések, pályázatok és családi programok várják a gyerekeket és felnőtteket. Kovács-Csonka Szilvia igazgatónőt kérdeztük arról, mitől különleges ez az esemény.

– Tavaly csatlakozott az intézmény először a Rajzfilmünnephez. Honnan jött az ötlet, és hogyan fogadták a látogatók?
– Igen, tavaly vettünk részt először, a tizedik Országos Rajzfilmünnepen. Őszintén megmondom, előtte mi sem tudtuk pontosan, mi fán terem ez a kezdeményezés, pedig akkorra már tízéves múltra tekintett vissza. Egy kicsit szégyelltük is magunkat, hogy eddig kimaradtunk, de annál nagyobb lelkesedéssel vágtunk bele. Végül hatalmas siker lett: rengeteg gyerek, szülő és pedagógus csatlakozott, így nem is volt kérdés, hogy idén ismét bekapcsolódunk.

– Mitől különleges a Rajzfilmünnep, miben más, mint egy „egyszerű” vetítés?
– A Rajzfilmünnep célja, hogy népszerűsítse az igényes, minőségi animációt. Nem csupán gyerekműsorokról van szó, díjnyertes, elismert alkotásokat láthat a közönség, köztük egészestés filmeket és fesztiváldíjas rövidfilmeket is. A szervezők országos szinten fogják össze az eseményt, és lehetőséget adnak a közművelődési intézményeknek, köztük nekünk is, hogy saját programokkal kapcsolódjanak be. Így minden városban egy kicsit más arca van az ünnepnek, de a cél közös: a rajzfilm értékét megmutatni.

– A programhoz idén is társul pályázat, erről mit lehet tudni?
– Tavaly hirdettünk először tárgyalkotó pályázatot, és annyira népszerű lett, hogy idén sem hagyhattuk ki. A felhívás lényege egyszerű: készítsd el kedvenc rajzfilmfigurádat bármilyen technikával, lehet az horgolás, varrás, gyöngyfűzés, sógyurma, papírmasé vagy éppen LEGO. A pályázatot három kategóriában hirdettük meg: alsó tagozatosok, felsősök és középiskolások számára. Tavaly annyi gyönyörű munka érkezett, hogy külön kiállítást is rendeztünk belőlük, és az eredményhirdetéskor megtelt a színháztermünk. Idén november 10-ig várjuk az alkotásokat, az ünnepélyes eredményhirdetés pedig november 15-én, szombaton 17 órakor lesz.

– Milyen alkotásokat láthat a közönség a Rajzfilmünnepen?

– Kétnapos programról van szó: november 14-én, pénteken az iskolás csoportokat várjuk, november 15-én, szombaton pedig mindenkit: gyerekeket, családokat, felnőtteket egyaránt. Pénteken délelőtt az 5–6. osztályosok Arany János Toldiját nézhetik meg animációs feldolgozásban, majd a 7–8. osztályosok a Budapesti Metropolitán Egyetem animáció szakos hallgatóinak rövidfilmjeit láthatják. A középiskolások számára a MediaWave fesztivál válogatását vetítjük, ami már 14 év felett ajánlott program. Szombaton aztán igazi családi nap vár mindenkit. Délután kettőkor a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjnyertes gyermekfilmjei kerülnek vászonra, olyan kedvencekkel, mint Boribon cicája, Kippkopp és Tiptop, Floki vagy A városi legendák. Három órától jön Shaun, a bárány – A farmon kívül, amit hatéves kortól ajánlunk, de a felnőttek is imádni fogják.

– És hogyan zárul majd ez a kétnapos esemény?
– Méltó módon: este 18 órakor a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál felnőtteknek szóló válogatásával búcsúzunk. Ez már 18 éven felettieknek szóló program, ahol a díjnyertes, elgondolkodtató animációk kerülnek előtérbe. Ezzel zárjuk a XI. Országos Rajzfilmünnepet Kiskunfélegyházán – sok színnel, nevetéssel, és talán egy kis nosztalgiával is, hiszen a rajzfilm valahol mindannyiunk közös gyermekkora.

Barta Dávid
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram