Drogmentes életre biztatták a fiatalokat Félegyházán

A programot Tarnóczy László rendőr ezredes, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság vezetője nyitotta meg, aki köszöntötte a város középiskoláiból érkezett diákokat. Beszédében hangsúlyozta: a drogok világa hatalmas veszélyeket rejt, de mindig van választás – a sport, a tánc vagy bármilyen kreatív tevékenység egészséges alternatívát jelenthet. A kapitányságvezető arra buzdította a fiatalokat, hogy merjenek nemet mondani, és keressék meg azokat az örömforrásokat, amelyek valóban építik őket.
A rendezvény egyik legmeghatóbb pillanata volt, amikor Bajcsi Norbert, egykori szer-, gyógyszer- és alkoholfüggő osztotta meg történetét. Őszintén beszélt a függőség romboló hatásáról, ugyanakkor arról is, hogyan talált új szenvedélyre a sport és az egészséges életmód révén. Szavai erős üzenetet közvetítettek:
– A szenvedély ne a tiltott szerekhez, hanem a sporthoz, a tánchoz és a közösséghez kötődjön! – mondta.
A rendezvény nemcsak tanulságos, de rendkívül színes is volt: a Padkaporos Táncegyüttes tagjai látványos néptánc-előadással, míg a Silver Step Tánc Stúdió növendékei modern, energikus hip-hop produkcióval kápráztatták el a közönséget. Ezekhez bárki csatlakozhatott, így a tánc igazi közösségi élménnyé vált. A közös mozgás, a ritmus és az együttlét öröme pontosan azt az üzenetet erősítette, amit a szervezők is közvetíteni szerettek volna: az egészséges életmód lehet szenvedélyes, felszabadító és inspiráló.
Az esemény a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezésére valósult meg, és a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Iroda, valamint az önkormányzat is támogatta. A program egyszerre volt megelőző, közösségformáló és motiváló – bizonyítva, hogy a fiatalokat nemcsak elrettenteni, hanem motiválni is lehet.






