November végén nyit a jégpálya

Megtudtuk, hogy november első hetében megkezdődnek az építési munkálatok és a jelenlegi tervek szerint november 29-én használatba is vehetik az érdeklődők a félegyházi jégpályát. A nyitvatartást január 15-éig tervezik, ám ha az időjárás ezt követően is kedvező lesz, a zárás dátumát kitolhatják. A belépőjegy ára változatlanul 1000 forint lesz, ami napijegy, vagyis a váltás napján akár többszöri korcsolyázásra is feljogosít. A korcsolyák 500 forintért bérelhetők, 70 pár új, bérelhető korcsolyát is beszereznek a nyitásra. A látogatók rendelkezésére áll idén is a három pingvin.

Az iskoláskorúak hétköznaponként kedvezményesen, 300 forintos jegy ellenében használhatják a pályát 8 és 13 óra között, nekik a korcsolyabérlés díjmentes lesz. Kordás Roland kéri, hogy amennyiben saját korcsolyával rendelkeznek a diákok, azt hozzák ilyenkor magukkal.
Tervezett nyitvatartás: hétfőtől csütörtökig 8 órától 20 óráig, pénteken 8 órától 22 óráig, szombaton 10 órától 22 óráig és vasárnap 9-től 21 óráig. Ezekben az időpontokban büfé és zeneszolgáltatás is várja a látogatókat.
A jégpálya használatáért készpénzzel és bankkártyával is fizethetnek, Szép-kártyát nem fogadnak el.
Fotó: archív






