Halottak napjához kapcsolódó forgalmi változások

Alsótemető
November 1-jén, hétfő 22 óráig tilos megállni és parkolni a Jókai utca temető felőli szakaszán, valamint az Irányi Dániel utca teljes hosszán (a Shell üzemanyagtöltő állomásig) a belváros felőli oldalon.
A mozgáskorlátozott személyeket szállító járművek az Irányi Dániel utca felől a főbejáraton, a Csanyi út irányából (a Bozóki sírköves mellett), illetve a Nap utca felől, a hátsó bejáraton keresztül közelíthetik meg a temetőt.
Felsőtemető
Szintén november 1-jén 22 óráig tilos a megállás és parkolás a Nádasdy utca, a Ficsór József utca és a temető közötti szakaszon. Ezt az útszakaszt ideiglenesen egyirányúsítják, így autóval csak a Ficsór József utca felől lehet behajtani.
A Felsőtemető területére kizárólag a mozgássérült, illetve mozgásukban korlátozott személyeket szállító járművek hajthatnak be, a Radnóti utca felől csak a ravatalozóig engedélyezett a közlekedés.
A temetőből való kihajtás az északi, Radnóti utca felőli kapun történik, a parkolóból pedig a B. Szabó József utcán, az 5-ös főút irányába (a Spar áruház felé) lehet távozni.
A Városüzemeltetési Osztály munkatársai, valamint a forgalomirányításban részt vevő rendőrök és polgárőrök kérik a közlekedők együttműködését és a megváltozott rend betartását.
A temetők október 30. és november 1. között reggel 6 és este 22 óra között tartanak nyitva, a látogatók kizárólag ebben az időszakban tartózkodhatnak a temetők területén.






