Mozgalmas napok a birkózóknál

Csepelen, a Kozma István Birkózó Akadémián, az U10-es és U11-es Szabadfogású Diákolimpiai Bajnokságon hárman léptek szőnyegre Ván Jenő vezetésével és mindhárman dobogóra is állhattak. A 10 éves, 38 kg-os Sárkány Dominik három remek győzelemmel jutott döntőbe, ahol szoros vereséget szenvedett, így ezüstérmet szerzett. Bárány-Almási Ádám és Kotroczó Levente Dániel a 11 évesek között szerzett bronzérmet, előbbi a 46, utóbbi az 54 kg-osok között.
Bárány-Almási Bianka a németországi Odera-Frankfurtban győzött az U17, 73 kg-os súlycsoportjában, majd a hét többi napján edzőtáborban vehet részt kiváló német birkózók társaságában.

Magyarkanizsán két U17-es fiú versenyzett. Közülük Bárány-Almási Tamás négy győztes és egy vesztes mérkőzéssel második lett.
Egy népes delegáció Korondon tett látogatást. Itt a falu olimpiai bajnok hőse, Lőrincz Márton születésnapja alkalmából, első alkalommal megrendezett emlékversenyen és edzőtáborban vettek részt a legfiatalabbak, Molnos Norbert és Szabó József vezetésével. A táborban hasznos tapasztalatokat szereztek, a versenyen pedig kiváló eredményeket értek el. Aranyérmesek: Kotroczó Csenge, Dobák Luca, Kozák Letícia, Malitsek Vanessza, Bódi Milán és Bobor Dominik. Ezüstérmesek: Válik Alíz, Rácz Boglárka, László Eszter, Ocskó-Almási Tamás és Kalmár Áron. Bronzérmes: Toldi Miklós. Bakó Dáriusz és Bódi Bence ötödik lett.
Legjobb külföldi birkózónak felajánlott különdíjat Bobor Dominik érdemelte ki.
Csapatban Kiskunfélegyháza a második helyen végzett.






