December 5. péntek, Vilma
2025. október 24., 10:00

Különleges hangjátékot mutattak be a templomban

Egy olyan estén vehették részt a városlakók október 22-én, a Szent István Templomban, ahol a lélek kapta a főszerepet, és ahol mindannyian újra felfedezhettük: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” A kis herceg című hangjáték nemcsak zenei és irodalmi, hanem mélyen lelki élményt is kínált.

A kis herceg örökérvényű üzenete – az emberi kapcsolatok, a szeretet és a tisztaság fontossága – most egy különleges formában, hangjátékként kelt életre a Szent István Templom falai között. A kezdeményezés Tompa Szabolcs atya, Fazekas Tamás kántor és Horváth István tanár együttműködéséből született, akik egy szívből jövő kulturális és lelki eseményt álmodtak meg a város közösségének.

Fazekas Tamás kántor az esemény előzményét felidézve elmondta, hogy egy nap a templomban, a Szentmisére várva, különös meglepetés érte: megjelent a volt főiskolai tanára, Horváth István. Gyorsan előkeresett egy régi főiskolás fényképet, és kivetítette a vászonra ezzel a felirattal: „Szeretettel köszöntünk Félegyházán, tanár úr!” A tanár úr nevetve kérdezte, honnan került elő az a régi fotó. Így indult újra a kapcsolatuk.

– Amikor tanár úr mesélt róla, hogy van egy hangjátéka, amelyet nem más, mint Radó Denise rendezett, rögtön tudtuk, ezt mindenképp meg kell hallgatnunk. És amikor végül meghallgattuk, egyértelművé vált számunkra, hogy ezt az élményt másokkal is meg kell osztani – mondta.

Ezt követően a zeneszerző, Horváth István arra hívta fel a figyelmet, hogy a történet – bár mesének tűnik – valójában felnőtteknek szól, ami az emberi élet legfontosabb kérdéseit, értékeit és hiányait tárja fel.

Felidézte, hogy A kis herceg 1943-ban jelent meg, és azóta több százmillió olvasót szólított meg világszerte. A mű időtálló üzenete ma is különösen aktuális: a szeretet, az emberség, a felelősségvállalás és a hit megőrzésére tanít a modern, elidegenedő világban. A történet szereplőin keresztül az emberi gyengeségek és erények jelennek meg, így például a tiszta gyermeki lét, a hatalomvágy, az önzés, a függőségek, a hit hiánya, de ugyanakkor a szeretet és az áldozatvállalás ereje is.

A hangjáték különlegessége az volt, hogy nem a látványra, hanem a belső képekre épített. A hallgatók a zene, a hanghatások és a színészi játék segítségével maguk idézhették fel a történet világát, így vált mindenki részesévé a lelki utazásnak. A templom különleges akusztikája tovább fokozta az élményt, így a hangjáték egyszerre volt meghitt, elmélyült és felemelő.

G. E.
Fotó: G. E.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram