December 5. péntek, Vilma
2025. október 22., 18:00

Gyaloglás közben másképp működik a fül – és az agy

A Zhejiang és a Würzburgi Egyetem kutatói kimutatták, hogy járás közben az agy aktívabban dolgozza fel a hangokat, mint amikor mozdulatlanul állunk. A vizsgálat résztvevői egy nyolcas alakú pályán sétáltak, miközben különböző intenzitású hangokat hallottak, a kutatók pedig rögzítették agyi tevékenységüket.

Az eredmények szerint a mozgás fokozta az agy hallási válaszait, sőt, a reakciók attól is függtek, merre fordult a résztvevő: jobbra haladva a jobb fülből érkező hangokra, balra fordulva pedig a bal fül ingereire reagált erősebben az agy. Ez arra utal, hogy mozgás közben a figyelem fókusza folyamatosan változik.

A kutatók azt is megfigyelték, hogy járás közben az agy elnyomja az ismerős zajokat – például a léptek hangját –, hogy gyorsabban észlelje a váratlan hangokat, ezzel növelve a biztonságérzetet a dinamikus környezetben.

A tanulmány szerint az agy mozgás közben integrálja a hallási, vizuális és testi információkat, így pontosabb képet alkot a környezetről. Az eredmények nemcsak az emberi érzékelés megértéséhez, hanem a robotikai hallórendszerek fejlesztéséhez is hozzájárulhatnak.

forrás: index.hu
fotó: shutterstock

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram