December 5. péntek, Vilma
2025. október 20., 09:00

Polgármesteri találkozót tartottak Kömpöcön

Kistelepülések fejlesztési lehetőségeiről tárgyaltak Bács-Kiskun vármegye 4. számú választókerületének településvezetői 2025. október 17-én reggel Kömpöcön.

Az esemény szervezője, Lezsák Sándor, országgyűlési képviselő köszöntőjében úgy fogalmazott: „Végre egy olyan korszak kezdődik a vidék életében, amiről korábban álmodoztunk.” A honatya azzal a céllal hívta össze a polgármestereket, hogy közösen áttekintsék, milyen lehetőségei vannak egy településvezetőnek, aki aktívan keresi a pályázati és fejlesztési forrásokat.


A találkozó meghívott vendége Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos volt, aki röviden bemutatta a Magyar Falu Program céljait, majd részletesen ismertette a pályázati altémákat. A kormánybiztos minden előzetesen beérkezett és helyben feltett kérdésre válaszolt.

Az összejövetel jó alkalmat kínált arra is, hogy a településvezetők megosszák egymással tapasztalataikat, és egyéni problémáikra, kihívást jelentő ügyeikre közvetlenül a legilletékesebb személytől kérjenek tanácsot.

A találkozón – a hagyományokhoz híven – a házigazda, Tisoczki László polgármester röviden bemutatta Kömpöc települését, annak értékeit és büszkeségeit.

Az esemény zárásaként Lenkei Róbert, a választókerület kabinetfőnöke tájékoztatta a jelenlévőket a következő időszak helyi önkormányzatokat is érintő teendőiről.

Fotó: Ujvári Sándor

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram