December 5. péntek, Vilma
2025. október 20., 16:00

Tíz éve hódít a miniatűr csodák világa

Tizedik jubileumához érkezett a Kiskunfélegyházi Makettkiállítás és Látványmakettezés, ami október 18-19-én újra benépesítette a Móra Ferenc Művelődési Központ termeit. A rendezvény idén is bizonyította: a történelem, a kreativitás és a kézügyesség különleges találkozása valamennyi korosztályt magával ragadja.

A két nap alatt több mint ötven kiállító érkezett az ország különböző pontjáról, hogy bemutassa repülőgépek, hajók, harcjelenetek, katonai járművek, épületek és fantáziavilágok aprólékosan megformált kicsinyített másait. A látogatók nem pusztán nézelődhettek, hanem testközelből láthatták azt is, hogyan kelnek életre a miniatúrák az élő látványmakettezés során.

A modellek idén is hatalmas népszerűségnek örvendtek, és a tavalyihoz képest látványosan kibővült LEGO-kiállítás is. A mosonmagyaróvári Suri Balázs most is elhozta mozgó és interaktív építményeit, amik előtt gyerekek és felnőttek egyaránt hosszasan időztek. A LEGO-városok nemcsak szórakoztattak, hanem inspiráltak is: sokan kedvet kaptak ahhoz, hogy otthon folytassák az építést.

A műhelyhangulattól a művészetig vezetett az út Vincze Ferenc tárlatán, aki Festmények a repülés témakörében címmel hozta el különleges alkotásait. A képek látványosak voltak, és személyes történeteket is hordoznak. A látogatók akár egyedi megrendelést is leadhattak nála a helyszínen.

A Hans Müller Kompanie lovagjai látványos középkori párviadalokkal nyűgözték le a közönséget, a hagyományőrző bemutatókat pedig végigkísérte a páncélok csörgése és a kardpengék összecsendülése. Szombaton délelőtt és délután is, vasárnap pedig délelőtt több csapat keltette életre a történelem különböző korszakait. Szilvás József szolnoki csoportja a második világháború magyar katonai felszereléseit vonultatta fel, a retró világ kedvelői pedig Ficze Koppány különleges relikviáiban gyönyörködhettek: a rendszerváltás előtti tűzoltósági és rendőrségi tárgyak valódi ritkaságként keltették fel az érdeklődést.

A szervezők célja változatlanul az, hogy a modellezés minden arcát megmutassák – legyen az technikai érdeklődés, történelmi kíváncsiság vagy gyermeki fantázia. A rendezvény motorja továbbra is a Kiskunfélegyházi Makett Szakkör, aminek vezetője, Katona István így fogalmazott:

– A makettezésben benne van a történelem, a kézügyesség és a türelem. Szeretnénk megmutatni, hogy ez a hobbi látványos és közösségépítő is: egy hely, ahol a gyerek és a felnőtt együtt tanulhat, alkothat és rácsodálkozhat a részletek szépségére.

Elmondása szerint idén is hatalmas volt az érdeklődés, a visszajelzések pedig azt mutatják, hogy a kiállítás valódi sikertörténetté nőtte ki magát. A hagyományőrzők például a látogatók beszélgetései alapján bővítették gyűjteményeiket: sokan jelezték, hogy padláson, pincében porosodó tárgyakat szívesen ajánlanának fel a jövő generációknak – olyasmit, ami számukra talán már nem érték, de a történelem számára annál inkább.

A makettkiállítás az elmúlt tíz évben a város egyik legkedveltebb családi rendezvényévé vált. Minden alkalommal új résztvevőket, új témákat és új látogatókat hoz be, miközben hű marad a gyökereihez: a részletek tiszteletéhez, az alkotás öröméhez és a közösség élményéhez.

V. B.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram