Fényben gurultak Kiskunfélegyházán

A rendezvény célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet arra, mennyire fontos láthatónak maradni az utakon, különösen az őszi–téli időszakban. Fekete-Setény Tamara, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság megelőzési referense elmondta, hogy ilyenkor sok baleset történik azért, mert a gyalogosok, kerékpárosok vagy rolleresek nem látszanak elég jól.
A rendezvény nemcsak figyelemfelhívás volt, hanem igazi közösségi élmény is. A résztvevők kivilágították magukat és járműveiket, majd együtt indultak el a közös gurulásra és futásra. Volt, aki karácsonyi égősort is tekert magára, így a tér színes, látványos és jó hangulatú forgataggá változott.
Fekete-Setény Tamara kiemelte: – Az óraátállítás miatt az elkövetkező időszakban hamarabb sötétedik, ezért a közlekedésben részt vevőknek nagyobb figyelmet kell fordítaniuk egymásra, és arra is, hogy jól láthatóak legyenek. A rendezvényen egy közös felvonulással hívtuk fel az autósok figyelmét arra, hogy jobban ügyeljenek a gyalogosokra és kerékpárosokra – ugyanakkor ez jelzés egymásnak is, hogy nemcsak látni, hanem látszani is nagyon fontos.
A programot a Kiskunfélegyházi Városi Balesetmegelőzési Bizottság a rendőrséggel közösen szervezte, fő támogatóik között szerepelt a Dél-100 Kft., a Fornetti és a Norbike Kft. Ők nemcsak támogatásukkal, hanem ajándékokkal, süteményekkel és díjakkal is hozzájárultak a sikerhez. Külön jutalmat kaptak a legkivilágítottabb kerékpárosok, valamint a legnagyobb létszámmal érkező iskolai osztályok.
A délután során a résztvevők kipróbálhatták a biztonsági öv-szimulátort, amely látványosan mutatta be, mennyit számít a biztonsági öv használata még kisebb ütközések esetén is. A gyerekeket KRESZ-tesztek, közlekedési játékok és kézműves foglalkozások várták az Ifjúsági Iroda szervezésében, miközben a felnőttek számára is hasznos tanácsokat adtak a szakemberek.
A rendezvény végén sorsolás és apró ajándékok tették teljessé az élményt.






