December 5. péntek, Vilma
2025. október 18., 18:00

Sporttal emlékeztek Mészáros Gyulára a Darvas iskolában

A Kiskunfélegyházi Darvas Általános Iskola udvara október 16-án megtelt élettel, hiszen immár 32. alkalommal rendezték meg a Mészáros Gyula emlékversenyt. Az esemény mára a város és a térség egyik legkedveltebb diák sportprogramjává vált. A megemlékezésen részt vett Mészáros Gyula özvegye és lánya, Szurmikné Mészáros Anita is.

Az ünnepélyes megnyitón Pálfi Tamás, a Kecskeméti Tankerületi Központ vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd az intézmény igazgatója, Jankovszki Zoltánné üdvözölte a vendégeket és a sportoló diákokat. A város valamennyi meghívott általános iskolája jelen volt, és a környező településekről is érkeztek csapatok: Soltvadkert, Kerekegyháza és Kecskemét is képviseltette magát, összesen tíz intézmény atlétáival.  

A versenyzők négy atlétikai számban mérték össze tudásukat és kitartásukat: 60 méteres síkfutásban, távolugrásban, 800 méteres futásban és 4x100 méteres váltóban. A hangulat végig lelkes és sportszerű volt, a szurkolók pedig sokszor a pálya széléig vitték a biztatást.

A szervezőmunka oroszlánrészét Vásárhelyiné Ficsór Katalin, az iskola igazgató-helyettese vállalta, aki főszervezőként a háttérfeladatokat is összefogta. A rendezvény megvalósulását a Kecskeméti Tankerületi Központ, a Fornetti Kft. és a Darvas Szabadidő és Diáksport Egyesület támogatta.

Az eredményhirdetésen a Kiskunfélegyházi József Attila Sportiskolai Általános Iskola bizonyult a legeredményesebbnek, a második helyet a Platán Utcai Általános Iskola szerezte meg, míg a harmadik helyen a Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola végzett.

A házigazda intézmény kiemelkedő teljesítményét is elismerték: a Darvas iskola legjobb sportolója, Dobi Katalin különdíjat vehetett át, amit Jankovszki Zoltán adott át.

Fotó: Vereb János

V. B.
Fotó: V. B.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram