A produkciót a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság felkérésére alkotta meg a maga mögött több száz előadást tudó Improvizuál Produkció színházi társulat Gönczi Dorka mediátor és Varga Zsolt kommunikációs szakember vezetésével, akik nevéhez fűződik a Válótársas, a Munkatársas a Házastársas, a Kortársas előadás is. A kiskunfélegyházi előadáson  mellettük kiváló színészek – Ábel Anita, Debreczeny Csaba, Ficzere Béla és Jéger Zsombor – léptek fel és bújtak számtalan közúti karakterbe. A humor mögött azonban erős társadalmi üzenet húzódott: a közlekedésben elkövetett hibák és szabályszegések nemcsak bosszúságot, hanem tragédiát is okozhatnak, ha valaki rosszkor bízik a szerencséjében.

Az eseményt dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok nyitotta meg, aki beszédében úgy fogalmazott, hogy a közlekedési szabályszegés egyfajta fordított lottózás.

– Aki szelvényt vesz, abban bízik, hogy egyszer szerencséje lesz, és ez megváltoztatja az életét. Aki viszont megszegi a közlekedési szabályokat, ugyanerre számít – csak éppen arra, hogy mindig megússza. Egyszer viszont nem fogja, és az is meg fogja változtatni az életét.

Hangsúlyozta, hogy ezzel az előadással egy új műfaj született: színházpedagógiai eszközökkel, játékos keretben hívják fel a figyelmet a közlekedési veszélyekre, az emberi viselkedésre, a felelősségre és a döntések következményeire. Sok néző saját magára ismerhetett a jelenetekben, legyen szó figyelmetlen autóvezetésről, indulatos reagálásról, parkolási vitákról, dudálásról, a zöldnél való késlekedésről vagy a türelmetlenségből fakadó konfliktusokról. A dandártábornok jó szórakozást kívánt, de egyben azt is kérte, hogy a közönség vigyen haza olyan tapasztalatokat, amelyeket a gyakorlatban is hasznosítani tudnak – mert minden megőrzött élet számít.

Az estet tovább gazdagította Gönczi Dorka mediátor és Varga Zsoltkommunikációs szakember közös témavezetése, amiben többek között az X (1965 és 1980 között születettek) és a Z generáció (kb. 1997–2012 között születettek) közlekedéshez való viszonyát hasonlították össze a jelenetek segítségével. Rámutattak: az X generáció képviselői számára a jogosítvány egykor a felnőtté válás, a szabadság és a munkavállalás elengedhetetlen feltétele volt, és sokan ma is így tekintenek rá. Ők tisztelettel fordulnak a vezetésre oktatók felé, nem riadnak vissza, ha kisebb szerelést kell elvégezni, és a közlekedésben inkább türelmesek, előrelátók és óvatosak. A monotonabb vezetés, a várakozás vagy a tartós koncentráció általában nem jelent számukra gondot. Ugyanakkor a digitális műszerfalak és az érintőkijelzők világában már kevésbé érzik magukat magabiztosnak, hiszen a hagyományos jelzések között mozognak otthonosabban.

Ezzel szemben a Z generáció tagjai egészen másként közelítenek a vezetéshez. Számukra a jogosítvány nem feltétlenül sürgős, sokszor inkább társadalmi elvárás, mint személyes cél. Magabiztosak a digitális eszközök használatában, reflexeik gyorsak, de rövidebb ideig képesek koncentrálni, és könnyebben frusztrálódnak. Sokuk számára a jármű irányítása játékélményhez hasonlít, és gyakran másképp érzékelik a kockázatokat, mint szüleik.

A színpadi jelenetek hétköznapi, mégis tipikus helyzeteket idéztek meg: parkolási viták, dudálás, villogás, lassú haladás, zöld jelzésnél tétovázás, konfliktus a dugóban vagy épp a kontrollvesztés egy stresszes pillanatban. Terítékre került az is, hogyan reagálnak másképp férfiak és nők, miként éleződnek ki feszültségek, vagy hogyan alakulhat ki vita akár egy apróságból. A közlekedési kultúrát nemcsak autós, hanem kerékpáros szemszögből is vizsgálták, és felidézték az oktatók, a tanulóvezetők és az utasok szerepét is.

Az Útitársasban szó esett az alkohol, a gyorshajtás, a mobiltelefon-használat, a reakcióidő csökkenése és a figyelemmegosztás kockázatairól is. Az egyik legmegrázóbb pillanat egy olyan autópályás baleset rendőrségi felvétele volt, amiben három felnőtt és egy gyermek vesztette életét, mert egyikük sem volt bekötve. A biztonsági öv használata így nem elméleti kérdésként, hanem élet-halál tényezőként jelent meg.

A humor végig megmaradt, de sosem tompította az üzenetet – inkább közelebb hozta azt. A színészek a moderátorok instrukciói alapján az est végén a hivatás emberi oldalát is megmutatták, könnyed, önironikus lezárással és közvetlen hangvétellel. A program három fedélzeti kamera kisorsolásával zárult, ami egyszerre szolgált ösztönzésként és jelképes útravalóként: mindenki tehet valamit a biztonságért, akár egy apró döntéssel is.

Az este bebizonyította, hogy a közlekedésről nemcsak száraz statisztikákkal vagy kioktató előadásokkal lehet beszélni. A humor, a felismerés és az együtt nevetés sokszor élesebben világít rá hibáinkra, mint bármely szabálykönyv. A nézők nemcsak egy szórakoztató estéllyel lettek gazdagabbak, hanem olyan felismerésekkel is, amelyek akár életeket is megmenthetnek.