December 5. péntek, Vilma
2025. október 12., 08:00

Álom és valóság határán díjazták az Év Olvasóit

Az olvasás és a közösségi élmény ünnepévé vált az idei Országos Könyvtári Napok záróeseménye a Hattyúházban, ahol október 11-én adták át Az Év Olvasója díjakat. A gyerekeket és családokat kézműves foglalkozás várta, ahol saját álomfogóikat készíthették el, az ünnepi program pedig bábelőadással zárult.

Az ünnepségen Abonyi Szilvia igazgató köszöntötte a megjelenteket, kiemelve, hogy az Országos Könyvtári Napok 2006 óta a hazai könyvtári rendszer összehangolt működésének kiemelt értéke, a könyvtáros szakma egyik legjelentősebb, legtöbb érdeklődőt megmozgató programsorozata, melyet az Informatikai és Könyvtári Szövetség hívott életre. Az országban idén 1172 regisztrált intézmény vesz részt ebben az összefogásban, 1021 településen, 3537 eseménnyel.

A program célja, az érdeklődés felkeltése a könyvtárak sokszínű szolgáltatásai iránt. A kampányhétnek minden évben egy szlogent és témát adnak a szervezők, ami ezúttal az Álom és Valóság. Lehetséges világok volt.

Hozzátette azt is, hogy az október 6. és 12. közötti héten mozgalmas eseményekkel, programokkal szerették volna megmutatni az intézmény értékeit, és azt, hogy a könyvtár kikerülhetetlen kapcsolódási pont a természet, az emberek, közösségek, kultúrák és gondolatok között.

– Könyvtárunkban kedden kibővített Betűbölcsi zajlott a védőnők, a nagycsaládosok és az Egészséges Félegyházáért Egyesület közös szervezésében. Délután a Spiritualitás a hétköznapokban beszélgető klub témája is igazodott a témahéthez. Csütörtökön VR-szemüvegek segítségével utazhattak vissza a múltba az általános iskolás fiatalok, akik az Aranymonostor Látogatóközpont munkatársával betekintést nyerhettek az Árpád-kori Pétermonostora életébe, kipróbálhatták a tatárjárás harci eszközeit, megismerhették a korabeli misézés rendjét és kézbe vehettek két latin nyelvű Biblia másolatot is. Endre Máté délelőtti és délutáni foglalkozásain több mint 120 fő vett részt. Szintén csütörtökön Álom a Bibliában címmel Geszler Péter plébános remek előadását hallgathatta meg a nagyszámú közönség. Egész héten elengedtük olvasóink késedelmi díjait a megbocsátás hete alkalmából, a lehetőséggel sokan éltek is – részletezte.

A hét zárásaként tarották meg az immár hagyományos Az Év Olvasója díjátadót, amelyet a könyvtár 2010-ben hívott életre, hogy kifejezze elismerését hűséges olvasói és segítői iránt.

A díjátadón idén is több kategóriában ismerték el a könyvtár legaktívabb és legelhivatottabb olvasóit. Az Év Könyvtár-népszerűsítője címet Csillagné Bencsik Emese vehette át, aki olvasás iránti szenvedélyével és közösségi jelenlétével sokakat inspirált. Az Év Könyvtári Segítője Udvardi István lett, aki önkéntes munkájával és elhivatottságával évek óta támogatja a könyvtár közösségi kezdeményezéseit. Az Év Olvasócsaládja elismerést a Tóth–Makány család érdemelte ki, akik generációkon átívelően ápolják az olvasás szeretetét. A legkisebb korosztályból Az Év Betűbölcsise díjat Polyák Luca Zorka kapta, míg Az Év Gyermekolvasói címet a mindig lelkes ikerpár, Tisóczki András és Bendegúz nyerte el. A fiatalok közül Az Év Ifjúsági Olvasója Rácz–Szabó Alexandra lett, aki tudatos könyvválasztásaival és rendszeres könyvtárlátogatásaival tűnt ki. Az Év Olvasója díjat pedig Nagy Zoltán vehette át, aki több mint két évtizede hűségesen látogatja a könyvtárat, és idén 148 dokumentumot kölcsönzött ki.

A díjátadó hangulatát Rádi Jenő zenés előadása tette még különlegesebbé, aki a témahéthez igazodva dallamaival vezette a közönséget az álom és valóság közti mezsgyére, megteremtve az ünnepség bensőséges hangulatát.

Az eseményen adták át az Ébren álmodók alkotópályázat díjait is, amelyre 12 pályázó küldött be mesterséges intelligenciával készült képeket az Álom és valóság témájában. A zsűri – Bánfi Attila, a Kiskun Meridián Zrt. vezérigazgatója és Horváth-Szabó Ákos fényképész – ötletesség, vizualitás és üzenet alapján választotta ki a legjobbakat.

A pályázat első helyezettje a 75 éves Borsos Anna Mária lett Lehetséges jövők spirálja című művével, amely különleges érzékenységgel jelenítette meg az álom és a valóság határát. A második helyen Réczicza Elizabet végzett Rántotthús szavanna című ötletes és humoros alkotásával, míg a harmadik helyet Szabó Dominik érdemelte ki cím nélküli művével, amely egyszerűségében is elgondolkodtató üzenetet hordozott.

A nyertes műveket és a pályázat további alkotásait a könyvtár kölcsönzői terében bárki megtekintheti.

Az ünnepség zárásaként közös csoportkép készült a díjazottakkal, majd a gyerekeket kézműves foglalkozás és a ProfiL Bábcsoport Béla a kecske című előadása várta.

A program méltó lezárása volt annak az egyhetes rendezvénysorozatnak, ami ismét bebizonyította: a könyvtár nemcsak a könyvek otthona, hanem közösségek, történetek és álmok találkozási pontja is.

G. E.
Fotó: G. E.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram