Délelőtt 10 órakor a gyermekeket interaktív mesefoglalkozás várta, délután 17 órakor Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténésszel és Miklya Emese illusztrátorral dr. Luchmann Zsuzsanna irodalomtörténész beszélgetett, megnyitva a meseillusztrációs kiállítást.

Dr. Luchmann Zsuzsanna a bemutatón hangsúlyozta: irodalmi sikernek tartja, hogy a Kincskereső kisködmönről most egyszerre lehet textológiai, vagyis szövegtudományi, és a társművészetek szempontjából beszélni. Véleménye szerint a mostani kiadás legitimációt is ad a műnek: mind szövegvilágát, mind a gazdag illusztrációkat tekintve készen áll arra, hogy a 21. századi olvasókat megszólítsa.

Emlékeztetett arra is, hogy a Kincskereső kisködmön a legtöbbször kiadott magyar könyvek közé tartozik. Mint felidézte, a szöveget az 1918-as első megjelenés óta legalább száz kiadásban közölték, amelyek során gyakran hibás változatok is napvilágot láttak. Saját gyerekkori példánya is egy 1958-as, rontott szövegű kiadásból származott, amelyet bátyjától örökölt.

– Ez az első olyan kiadás, ami kiigazítja Móra Ferenc tévedését – erről már Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész beszélt.

Mint elmondta, már Móra életében két eltérő kiadás létezett a Kincskereső kisködmönből, hiszen minden újraszedés hibalehetőségeket hordozott. A politikai korszakváltások, a nyomdai hiányosságok és a korabeli helyesírás változásai tovább bonyolították a helyzetet.

– A textológus alapelve, hogy a szerző életében megjelent utolsó változatot tekinti mérvadónak, de mivel ez is tartalmazhatott hibákat, szükséges volt az első kiadást és a kéziratot is figyelembe venni. A cél az volt, hogy a lehető legközelebb maradjunk az eredeti szöveghez, ugyanakkor érthetővé tegyük a mai olvasó számára – mondta.

Példaként említette a „labda” szó régi „lapda” alakját, amelyet következetesen visszaállított, mert szerinte ennek a nyelvi sajátosságnak zamata van, és a mai olvasó is könnyen értelmezi.

Egy különösen érdekes javítási esetről is beszámolt: Móra a regényben hol öt, hol hat gyermeket említett a Báró cigány kapcsán. A kiadás során szerkesztői döntést kellett hozni, és a matematikai logika alapján végül a hatos számot tekintették helyesnek.

A cím írásmódja is szóba került a beszélgetésen. Felmerült, miért nem állították vissza a „Kis ködmön” különírt változatot, amely a mű korai kiadásaiban még így szerepelt.

Bíró-Balogh Tamás elmondta, hogy bár nyelvtanilag indokolt lehetne a különírás, de az egybeírt forma annyira rögzült az olvasói köztudatban, hogy mára ikonikussá vált. Hozzátette azt is, hogy a kifejezés nem csupán egy kis méretű ruhadarabot jelöl, hanem egy gyerekhez kapcsolódó tárgyat, ezért a „kisködmön” írásmódot tartották meg a mostani kiadásban is.

Miklya Emese illusztrátor arról beszélt, hogy számára különösen erős élményt jelentett a Kincskereső kisködmön újraolvasása. Móra Ferenc városában nőtt fel, ugyanazokat az utcákat és épületeket látta gyerekként, mint amelyek a regény világát is meghatározzák. Ez a személyes párhuzam végül inspirációvá vált, és segítette abban, hogy jobban ráhangolódjon a főszereplő, Gergő lelki vívódásaira, és ezeket vizuálisan is megjelenítse a kötet illusztrációiban.

Az illusztrációs hagyományhoz való viszonyáról azt is elmondta, hogy bár a klasszikus kiadások, például Reich Károly munkái meghatározóak voltak, de tudatosan nem akart ezekhez hasonlítani.

– A tervezés elején áttekintettem a korábbi rajzokat, de utána teljesen elzárkóztam tőlük, hogy önálló, autonóm vizuális világot teremthessek. Még a közösségi médiát is mellőztem az alkotás idején, hogy semmilyen külső vizuális hatás ne befolyásoljon, és kizárólag a saját élményeimből, belső képeimből építkezzek – emelte ki.

Miklya Emese arról is beszélt, hogy az elmúlt években sokat tanult, például a francia Rébecca Dautremer-től, aki nagy hatással volt szemléletére. Az illusztrációban számára a Kincskereső kisködmön jelentette az első nagy kísérleti terepet, ahol új módszerrel dolgozhatott. Saját szerepét úgy írta le, mintha egy film megfigyelője lenne: minden jelenetet körbejárhat, szabadon választhatja meg a nézőpontot, majd, mint egy fotós rögzíti azt a pillanatot, amely legjobban kifejezi a történet vagy a szereplők lelkiállapotát.

Elárulta azt is, hogy futás közben is sokszor úgy pergett előtte a történet, mint egy film, és ilyenkor születtek meg a képek kompozíciói a fejében.

– A célom az volt, hogy az illusztrációk ne pusztán leíró módon ábrázolják a jeleneteket, hanem többletet adjanak hozzájuk. Azt akartam, hogy a képek új nézőpontot kínáljanak, és mélyebb bevonódást teremtsenek az olvasó számára – fogalmazott.

Hozzátette azt is, hogy a mai gyerekek vizuálisan különösen érzékenyek, mivel képi impulzusokkal telített világban nőnek fel. Ezért az illusztráció feladata nem pusztán a történet ábrázolása, hanem az is, hogy meghökkentse az olvasót, kérdéseket ébresszen benne, így bevonva a történetbe.

A könyv illusztrációiból összeállított kiállítás november 30-ig tekinthető meg a Kiskun Múzeum nyitvatartási idejében.