A vizsgálat kezdetekor Magyarországon nem létezett bevett módszertan arra, hogyan lehet üledékből mikroműanyagokat kinyerni és azonosítani, így saját eljárásokat kellett kidolgozniuk. A mintaelőkészítés során cink-klorid oldattal választották szét az üledéket és a műanyagrészecskéket, mivel a legtöbb műanyag sűrűsége a vízéhez hasonló, ezért nagyobb sűrűségű közegre volt szükség. A szerves törmeléket – például levéldarabokat és gyökereket – hidrogén-peroxidos roncsolással távolították el. A szemcséket kezdetben alacsony felbontású mikroszkóppal azonosították, később pedig egy pályázati támogatásnak köszönhetően digitális mikroszkóphoz jutottak, amely monitoron keresztül jóval pontosabb elemzést tett lehetővé. Az anyagok beazonosításához forró tűpróbát használtak, mert a műanyag megolvad, míg a szerves anyag elszenesedik.

Több száz üledékmintát dolgoztak fel, és 50 grammos mintákból határozták meg a mikroműanyagok darabszámát. A hibahatárt vakmintákkal ellenőrizték. A kutatás eredményeit 2021-től rendszeresen publikálták, Szilveszter három tanulmány szerzője lett, diploma munkája pedig a kutatás összefoglalásából készült. Mikroműanyagnak az öt milliméternél kisebb műanyagdarabokat nevezik, amelyek szál, gömb, foszlány vagy töredék formában jelenhetnek meg.

Mikroműanyag típusokról készített mikroszkópos felvételek (A: mikrogyöngy; B: színtelen szál; C: foszlány; D: színes szál)

A vizsgált folyók közül a Tisza bizonyult a legszennyezettebbnek. A Maros és a Dráva szintén érintettek voltak, míg a Duna esetében nem állt rendelkezésre elegendő adat. A talált részecskék 80 százaléka textilszál volt, amelyek leginkább szennyvízből származnak. A ruhák mosásakor keletkező mikroszálak a szennyvíztisztítás során sem szűrődnek ki teljesen. A pécsi mérési adatok szerint a tisztítatlan szennyvízben literenként akár 1200 mikroműanyag-részecske található, a tisztított vízben pedig még mindig 100–200 darab marad vissza.

Kutatási terület

A háttéradatokat szakmai szempontból Farkas Tamás, a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója is megerősítette. Elmondása szerint a mikroműanyagok mára a felszíni vizek szinte 100 százalékában kimutathatók, és az élőlények szervezetében felhalmozódva hosszú távon fejtik ki káros hatásukat: toxikus anyagokat juttathatnak be a testbe, gyulladásokat idézhetnek elő, vagy zavarokat okozhatnak a szaporodásban. A szennyvíztisztító telepek nem végállomásai, hanem gyűjtőhelyei ezeknek a részecskéknek – a hagyományos technológiák ugyan képesek egy részüket kiszűrni, de a bejutó mikroműanyagok körülbelül 80 százaléka a szennyvíziszapban marad. A rothasztás, komposztálás vagy égetés ugyan módosíthatja az iszap mikroműanyag-tartalmát, de arról nincsenek pontos adatok, hogy milyen mértékben.

A mikroműanyagok elsődleges forrásai közé tartoznak a testápolási és kozmetikai termékekben, fogkrémekben, mosó- és mosogatószerekben található mikrogyöngyök, amelyek közvetlenül a csatornahálózatba kerülnek. A másodlagos szennyezés a műanyag termékek használata során bekövetkező kopás és aprózódás következménye – ilyen például a műszálas ruhák mosása vagy a műanyag élelmiszertárolók tisztítása. A különböző térségek műanyaghasználati szokásai, az ipar és a hulladékgazdálkodás eltérései jelentős hatással vannak arra, hogy a szennyvízben mennyi és milyen típusú mikroműanyag jelenik meg.

Közcsatorna hálózatba bekapcsolt lakások aránya az egyes településeken 2018-ban (adatok forrása: teir.hu)

A kozmetikai mikrogömbök – például arcradírokban, fogkrémekben vagy tusfürdőkben – tovább növelik a terhelést, bár egyre több terméken tüntetik fel, hogy nem tartalmaznak ilyen adalékot. A szennyezés nemcsak a vizeket érinti, hanem a talajt is. A szennyvíziszap tápanyagtartalma miatt mezőgazdasági felhasználásra is alkalmas lehetne, de ha nagy mennyiségű mikroműanyagot tartalmaz, az a részecskékre tapadó vegyi anyagokkal együtt károsíthatja a környezetet.

A mikroműanyagok élő szervezetekbe is bekerülhetnek: az emberi szervezetben a bélrendszert irritálhatják, gyulladásos folyamatokat indíthatnak el, vagy más káros anyagokat juttathatnak be a testbe. Akik rendszeresen fogyasztanak palackozott vizet, akár évi 90 ezer mikroműanyag-részecskét is lenyelhetnek.

A jelenlegi technológiák közül csak költséges megoldások, például a membránszűrés (mikro-, nano-, ultraszűrés vagy reverz ozmózis) képesek nagy hatékonysággal eltávolítani a mikroműanyagokat a szennyvízből. A hagyományos szennyvíztisztítás membrántechnológiával való kombinálása azonban ígéretes irány. Az úgynevezett MBR (membrán bioreaktor) rendszerek biológiai lebontást kapcsolnak össze mikro- vagy ultraszűréssel, süllyesztett vagy külső membránmodulokkal. Ezek használata mellett azonban gondoskodni kell a keletkező iszap és permeátum további kezeléséről is.

A kutatás a médiát is elérte, mert Magyarországon ez volt az egyik első olyan projekt, amely több folyót és nagy mennyiségű mintát vizsgált egyszerre. Azóta más kutatócsoportok is bekapcsolódtak a témába, és jelenleg a talaj, a folyóvíz, a levegő és az üledékrétegek vizsgálata is napirenden van. A környezetvédő szervezetek kiemelt témaként kezelik a mikroműanyag-szennyezést, mivel az anyag előállítása olcsó, tartós és könnyen szállítható, ezért tömegesen használják. Az uniós törekvések célja, hogy minél több műanyag újrahasznosítva legyen, és csökkenjen a környezetbe jutó mennyiség.

Fórián Szilveszterre a kutatás szemléletformálóan hatott: ma már tudatosabban választ ruházatot és olyan mindennapi termékeket, amelyek nem tartalmaznak műanyag alapú összetevőket. Úgy véli, a probléma felismerése csak az első lépés, a valódi kihívás a hétköznapi gyakorlatok megváltoztatása – kezdve azzal, mit veszünk le a boltok polcairól.

Fotó: Getty Images, Fórián Szilveszter