Meghitt ünnepségekkel köszöntötték az időseket

A Nádasdy utcai Idősek Otthonában, a Tóth Kálmán utcai Idősek Klubjában, valamint a Csanyi úti Idősek Otthonában is az idősek tiszteletéről és megbecsüléséről szólt október első napja.
Dr. Ónodi Izabella önkormányzati képviselő ünnepi köszöntőjében a béke és szeretet érzéséről beszélt, amely a legfiatalabbaknak és a legidősebbeknek adatik meg igazán.
– A kisgyermekek önzetlen szeretete idős korban újra felerősödik. A kisgyermekek kizökkenthetetlen lelki békéje időskorban újra megszállja az embert. Ezt az ősi tudást csak azok látják meg, akik őszinte érdeklődéssel fordulnak időseink felé. Nélkülük az élet csak lebegő ház, amelynek nincs alapja. Az ő rálátásuk sok felesleges hibától óvhatja meg a fiatalokat, tanácsaik megszívlelendő alapot adnak minden kezdeményezésnek. Köszöntsük hát végtelen szeretetünkkel és legnagyobb tiszteletünkkel ezen a napon is drága időseinket – fogalmazott, majd Ingrid Bergman frappáns pozitív üzenetével zárta beszédét, miszerint az öregedés olyan, akár a hegymászás. Kicsit elfogy a levegőd, de a kilátás sokkal jobb.

Magyariné Tóth Erika a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény vezetője arról beszélt, hogy október elseje a tisztelet, a szeretet és a megbecsülés napja. Annak az elismerése, hogy minden életút érték, minden megtett kilométer kincs és minden őszhajszál történeteket őriz.
– Amikor önökre nézünk, nem csak a jelent látjuk, hanem a múlt értékeit is. A munkát, a családokért való alázatot, a nehéz időkben való helytállást. Önök mutatták meg, mit jelent kitartani, szeretni és közösséget építeni. A mi szociális intézményünk nem csupán egy ház, hanem egy társas család. Itt mindannyian együtt élünk, egymásra figyelünk, és a szabályok, a házirend nem korlátot, hanem biztonságot jelentenek. Hiszen az alkalmazkodás nem elvesz, hanem hozzáad. Lehetőséget ad arra, hogy békében, biztonságban, egymásra figyelve töltsük mindennapjainkat – mondta.
A múlt emlékét idézve arról is beszélt, hogy az 1940-es években, amikor a világot háború árnyékolta be, a mai idősek még kisgyermekek voltak. Nehéz világban nevelkedtek. Nélkülözések között tanulták meg az élet alapigazságait. Abból a világból emelték ki magukat, és olyan életmodellt építettek, amiből új világ született.

– Önök voltak azok, akik romokon is otthont teremtettek. Családot alapítottak, munkájukkal és szorgalmukkal felépítették az országot. A mi feladatunk ma, hogy tovább építsük. Az önök alapköveire rakjuk a mi korunk falait. Önök a gyökerek, mi vagyunk a hajtások. És egy fa csak akkor erős, ha mély gyökerei vannak. Úgy a mi közösségünk is csak akkor tartható meg, ha tiszteljük, szeretjük és megbecsüljük önöket. Ma, mikor itt ünnepelünk, ugyanezt a lelkületet érezzük. Önök a mi példaképeink, akik megmutatták, hogyan lehet méltósággal, szeretettel élni még a legnehezebb időkben is – tette hozzá.
Beszédében köszönetét fejezte ki az ellátottak nevében is a meghívott vendégeknek, valamint városunk pedagógusainak, óvodásainak, iskolásainak, a szereplést vállaló dolgozóknak, ellátottaknak, hogy időt, felkészülést, szereplést és plusz munkát vállaltak.

Az ünnepi köszöntők után több helyi intézmény diákjai, kisgyermekei és művésznövendékei adtak műsort. Versmondások, zenés és énekes produkciók színesítették a programot. A fiatalok szeretetteljes műsora sok örömet adott az időseknek és mosolyt csalt az arcokra.
A Batthyány Lajos Általános Iskola 7-8. tagozatos diáklányai kórusművekkel, csengő és furulyaszóval köszöntötték az időseket. A Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és tanárai hegedű és zongora dallamokkal készültek, míg a Kossuthvárosi Óvoda Méhecske csoportjának nagycsoportosai gyerekdalokkal és körjátékokkal derítették jókedvre az ünneplőket. A Dózsa György Általános Iskola diákjai verssel, mesével, énekkel és néptánccal készültek, míg a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény dolgozói és ellátottjai verseket szavaltak.

A Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény dolgozói külön figyelemmel fordultak a jelenlévő legidősebb ellátottak felé, akiket Magyariné Tóth Erika intézményvezető, az ünnepségek zárásaként, egy-egy szál virággal is köszöntött.
Fotó: G.E., Z.A.






