Elköszönt a nyár, búcsút intett a tájnak.
Gólyák, fecskék, darvak messze-messze járnak.
Hűvösebb van már, csípősek a reggelek.
Gyakran ködös, deres időre ébredek.

Huncut nap sugara velem tréfát játszik?!
Melengeti arcomat, hátam meg fázik.
Nem tréfál Ő! Lágyan simogat, érzem.
Ahogy rövidebb utat tesz meg az égen.

Olyan jó ilyenkor természetben járni!
Ezerszínű fákat hosszasan csodálni.
Makkot, diót, mogyorót kosárba szedni.
Tölgyfa ágán ülve, kacagni, nevetni.

Mezei katángból szép koszorút fonni.
Lila őszirózsát bokrétába fogni.
Hegynek oldalában szőlőt szüretelni.
Édes-mézes fürtöt puttonyokba tenni.

Hallgatni: lehulló levelek lágy neszét.
Mondani egymásnak egy-egy vidám mesét.
Mélyen beszívni puha avar illatát.
Élvezni az ősznek csodás hangulatát.

Hazaérek, nagyanyó teszi a dolgát.
Friss sült tök illata lengi be a konyhát.
"Vegyél belőle!" Jószívűen kínálja.
Konyha szegletében duruzsol a kályha.

Nagyapónak inge könyékig feltűrve.
"Hideg lesz az éjjel, tenni kell a tűzre."
Sámlira ül, majd tűzre dob egy keveset.
Ontja a kályha magából a meleget.

"Szalad az idő! Mindjárt itt a karácsony."
Így szól Nagyanyókám: "Én már nagyon várom."
Sült gesztenyét tálal. "Ne szerénykedj, vedd el!"
Telve van a szíve sok-sok szeretettel.

Köd leszállt, némán ereszkedett a tájra.
Hunyorogva pislog az udvari lámpa.
Felhők mögött a hold, fénye oly halovány.
Egy bagoly huhog csak hűs őszi éjszakán.

Praczu Mihályné Sánta Hevér Nóra
Kiskunfélegyháza

(Nagyszüleim emlékére)

Fotó: Pixabay