December 5. péntek, Vilma
2025. szeptember 23., 10:00

Pont nélkül távozott Kunbajáról a Kiskunfélegyháza

A vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokság ötödik fordulójában a Kiskunfélegyháza csapata Kunbajára utazott. Bár a házigazda a mostani bajnokságban nem úgy szerepelt eddig, mint az előző években, azért a mérkőzés esélyesei ők voltak.

A találkozó előtt a hazaiak a négy mérkőzésből kettőt megnyertek, egy alkalommal döntetlent játszottak, egyszer pedig vesztesként hagyták el a pályát. Ez pedig azt jelentette, hogy hét pontot gyűjtöttek, ami a kilencedik helyhez volt elegendő.

Ezzel szemben a vendégek egy alkalommal tudtak győzni, háromszor pedig nem tudtak pontot szerezni, így a tizenharmadik helyen álltak a tabellán. Azzal minden kiskunfélegyházi szurkoló tisztában van, hogy a Kunbaja erős csapat, hiszen a játékosok nagy része a határon túl, Szerbiában él, de Magyarországon rúgják a labdát. Határozott, kemény focit játszanak és végig hajtják a mérkőzést. Kiskunfélegyházán még csak most formálódik az új csapat, sok fiatallal, akikben van potenciál. Éppen ezért érdekesnek ígérkezett a találkozó. Az elmúlt fordulóban Makány Nándort kiállították, így a mostani találkozón ő nem léphetett pályára.

Kiválóan előkészített pálya várta mind a két csapataot és az időjárás is megfelelő volt, bár szeptemberhez képest kicsit melegnek bizonyult. A találkozó első időszakában tapogatózó játék folyt, de aztán a Kunbaja folyamatosan átvette a játék irányítását. Majdnem félóra elteltével egy jobb oldalról, félmagasan belőtt labdába Milikic tette bele a fejét és a hosszú sarokba juttatta a labdát 1–0.

A második félidő úgy kezdődött, ahogyan az első befejeződött. A hazaiak kezdeményeztek, a vendégek védekeztek. A 75. percben növelte előnyét a Kunbaja, mert Susnjar a két belső védő között tudott kiugrani és a hálóba lőni 2–0. A találkozó hajrájában újabb gólt szerzett a Kunbaja. Egy kapura lőtt labda a felső kapufáról visszapattant a mezőnybe, még pattant is kettőt a földön, mire Mackovic meg tudta szelídíteni, majd pedig a hosszú sarokba bombázott 3–0. A találkozó végén, tíz perc alatt, négy helyzetet is kialakított a Kiskunfélegyháza, de bátortalanok voltak a játékosok, nem lőttek kapura, anélkül pedig nem lehet gólt szerezni.

Palásti Sándor játékos-edző: Nagyon enerváltan játszottunk ezen a mérkőzésen, a védekezésünk meg volt, de amíg a középpálya és az ellenfél térfele között nem merünk játszani, addig nem tudunk előre lépni. Ez most nagyon látszott a csapaton. Az egész mérkőzésen mindössze két alkalommal lőttünk kapura, így a találkozó összképe alapján megérdemelten nyert a Kunbaja. Lehet, hogy ez az eredmény kicsit túlzó, de ha azt nézzük, hogy nekünk csak két kapura lövésünk volt, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy jogos a Kunbaja ilyen arányú győzelme.

Kunbajai SE–Kiskunfélegyháza 3–0 (1–0)

Kunbaja, vezette: Kiss László Attila (Berger Tibor, Apró Ferenc).

Kunbaja: Márton – Kujundzic, Ivandekic, Milic (Ikotic 46.), Damjanovic, Susnjar (Mackovic 75.), Masalusic, Vukoicic (Genic 77.), Milikic (Maravic 78.), Vukelic (Vida 78.), Plavsic.

Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. – Solymosi (Palásti 75.), Kovács L. (Kanyó M. 29.), Magony, Molnár E., Kanyó J., Jókai (Molnár T. 83.), Kurgyis B. (Besze 46.), Kurgyis K., Polgár, Fricska.

Technikai vezető: Balog Huba

Gólszerző: Milikic 28., Susnjar 75., Mackovic 83. percben.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram