Oázis a Kiskunság szívében – I.

Harminc év után új óvoda és bölcsőde épült. A temetőkben méltó körülmények várják a szeretteiktől búcsúzókat, a korábban szellemházként tornyosuló SZTK épülete ma modern egészségközpont és ma 21. századi színvonalon szolgálja a félegyháziakat. A városközpont új arculatot kapott, amelyre bátran lehetünk büszkék. Sorra újultak meg utcáink, többek között a Dessewffy, a Perczel, a Nefelejcs, a Dózsa, a Pázmány és a Kiskun utca, miközben a Bankfaluban, a Zöldmező lakótelepen és a Csólyosi úton is több utcában szilárd burkolat épült. Újjáépültek és megszépültek játszótereink, a piac környékén pedig új parkolóhelyek létesültek, a külterületi dűlőutakat pedig folyamatosan karbantartjuk.
Nemcsak a városképet formáltuk át, hanem a gazdálkodást is rendbe tettük. 2014-ben még milliárdos adósságokat görgetett maga előtt Félegyháza, ma viszont stabil és átlátható a pénzügyi helyzete a városnak. Nincs több évre áthúzódó kötelezettsége a városnak, melyre évtizedek óta nem volt példa.
Ezek az eredmények nem önmagukért beszélnek, hanem azért fontosak, mert bizonyítják: amit közösen megálmodtunk, azt képesek is voltunk megvalósítani. Nem ígérgetünk felelőtlenül, hanem következetesen teljesítjük, amit vállaltunk. Ezt erősítette meg egy félegyházi lakos is, aki a 2022-es fórumon azt mondta: átnézte a 2014-es programot, és szerinte annak 85 százaléka teljesült. Ennél nagyobb elismerés nincs.
De mindez csak a kezdet volt. Hiszem, hogy nem dőlhetünk hátra, hiszen Kiskunfélegyházának biztos jövőre van szüksége, amely kiállja az idő próbáját.
Csányi József






