Dr. Kása Norbert – Tiszta lappal

1980-ban Kiskunfélegyházán születtem édesapám és édesanyám második gyermekeként. Iskoláimat itt végeztem. Szoros kapcsolódásom van a Darvas József Általános Iskolával és a József Attila Általános Iskolával, amely éveket a sport iránti elhivatottság ölelt körül. Az atlétika és a labdarúgás terén értem el kimagasló sikereket. Gimnáziumi éveim alatt kezdtem el érdeklődni a humán tárgyak és a jogi szakma iránt, melyhez a kötődést csak erősítette édesapám jogi egyetemi végzettsége. Számomra ő mindig is példakép. Éveken át rendőr, majd rendőrkapitány volt. Tisztességgel és becsülettel él, mely mintaként szolgált és szolgál számomra is. Ezen emberi értékek mentén élem az életem, ahol a legfontosabbak számomra a család, a barátok, a város, az emberi kapcsolatok.
Mindig figyelemmel kísértem a városban folyó eseményeket, fejlesztéseket. Régóta fontolgatom, hogy valamilyen formában részt vegyek a város életében, dolgozzak ezért az értékes közösségért, de igazán most láttam elérkezettnek az időt.
Olyan polgármester szeretnék lenni, aki az összefogást, a tisztességet, az emberséget képviseli. Együttműködést kívánok kialakítani a város lakosságával, a civil szervezetekkel, nyugdíjasklubokkal. Szeretném újra a testvérvárosi kapcsolatokat felélénkíteni és gazdasági, turisztikai, valamint egészségmegőrzési lehetőségeit kiaknázni.
Szeretném, hogy ez a város híres legyen és jó példával szolgáljon más települések előtt.
Szeretném elérni, hogy a város lakossága együtt gondolkodjon, együtt dolgozzon azon, hogy minden egyes ember otthon érezze magát, biztonságban. Olyan közösséget szeretnék építeni, ahol sem a politika, sem más tényező nem rombolja az emberi kapcsolatokat. Olyan városvezetést szeretnék kialakítani, ahol minden lakos véleménye, ötlete meghallgatásra és megvalósításra kerül.
A jó példa kialakításában és a jó példa mutatásában a város vezetésének kiemelt jelentősége és óriási felelőssége van. Nem engedhető meg az a fajta magatartás, sem magánéleti, sem közéleti, amely az elmúlt időszakban volt tapasztalható. Nem engedhető meg, hogy a város kárára egyes emberek jelentős vagyonra tegyenek szert. Célom, hogy a lakosságnak a városvezetésbe vetett bizalma helyreálljon.
Ehhez a munkához új ember kell, aki együtt tud működni a lakossággal és a majdani képviselő-testülettel. Úgy érzem, hogy ezt tisztességgel, becsülettel – mindenkivel az összhangot keresve – a párbeszéd mentén meg tudom valósítani.






