Kapocs a donorok és a megmentett életek között


– Hogyan indult az emlékhely története?
– Azon gondolkodtunk, hogy Kiskunfélegyházán is szükség lenne egy olyan helyre, ahol donorcsaládok és transzplantáltak együtt emlékezhetnek. A városvezetés támogatta az ötletet, és 2018. szeptember 26-án felavattuk az emlékhelyet. Ez volt Magyarország első donoremlékműve. Azóta több városban és klinikaudvaron is létesültek hasonlók, de mi voltunk az elsők, akik példát mutattunk. Különlegesség még, hogy mi ősszel, az őszi napéjegyenlőség környékén emlékezünk, máshol inkább tavasszal. Az alapítvány öt éve működik. Egyrészt segítjük a donorcsaládokat mentálisan és szociálisan, adományokkal, programokkal, másrészt hidat építünk a donorcsaládok és a szervátültetettek között. Nagyon fontos számunkra a transzplantáció fontosságának bemutatása is.
– Hogyan zajlik az éves rendezvény?
– A Petőfi Sándor Városi Könyvtárban tartjuk, 10 órakor kezdünk. Kerekasztal-beszélgetés lesz, ahol donorcsaládok, szervátültetettek, orvosok és koordinátorok is részt vesznek. A résztvevők nemcsak hallgathatnak, hanem kérdezhetnek is a szakemberektől és egymástól. Egy ebédszünetet követően pedig közösen kilátogatunk az Alsótemetőben található emlékműhöz, ahol egy rövid műsorral megemlékezünk szeretteinkről.
– Miért fontos ezekről a témákról beszélni?
– Mert soha nem tudhatjuk, hogy egyszer mi vagy valamelyik családtagunk kerül-e a másik oldalra, akár recipiensként, akár donorként. Nincs korhatár: előfordult, hogy egy 80 éves donor veséje mentette meg valaki életét. Ez mindannyiunkat érinthet. A szervadományozás életet ment, és a donorok családjai nincsenek egyedül. Fontos az emlékezés, az összekapcsolódás és az egészséges életmód is. Szeretnénk, ha minél többen ismernék meg a transzplantáció jelentőségét, és ha a családok támogatást kapnának ebben a nehéz helyzetben.






