December 5. péntek, Vilma
2025. szeptember 14., 12:30

Szervezők, indulók, támogatók nélkül nem jöhetett volna létre a Ludas Matyi futama

A Ludas Matyi futama utcai futóversenyen, a rajt előtt Balla László alpolgármester szólt az indulókhoz. Elmondta, hogy a verseny a szervezők, az indulók, valamint a támogatók nélkül nem jöhetett volna létre.

– Örülök annak, hogy a Libafesztivál programjai közé bekerült, mint sportrendezvény a Ludas Matyi futama. Ennek a futásnak van jövője és remélem, hogy még hosszú éveken át programja lesz a Libafesztiválnak. Szeretném kiemelni, hogy Kiskunfélegyházán van egy olyan sportegyesület, mint a Jogging Plusz, akik szívügyüknek tekintik a futást, a versenyek szervezését, hiszen az egyesület tagjai is sportolnak. Ebben az évben már ez a második nagy futó esemény, amit ők rendeznek. December 31-én pedig újabb nagy versenyt szerveznek, mégpedig a Szilveszteri futást. Ahhoz, hogy ez a mai verseny létre jöhessen, kellett egy olyan támogató, mint a Rollsped Kft. Szűcs-Szabó Sándor vezetésével, aki szintén fontosnak tarja a futóversenyek szponzorálását. Ezúttal is nagyon sokat segített, hogy jól sikerüljön a rendezvény. Ez a verseny nem a továbbjutásról szól, csupán arról, hogy mindenki küzdje le önmagát és a számára választott távot. Ehhez kell bátorság, erő, és önbizalom – hangsúlyozta Balla László.

A Dél-100 Kft. felajánlásaként minden befutó a sikeres célba érkezést követően ajándékot kapott, valamint a helyezettek kupával és oklevéllel gazdagabban térhettek haza. A díjakat Szűcs-Szabó Sándor, a Rollsped Kft. ügyvezetője adta át. A résztvevők és szurkolók a helyszínen süteményt fogyaszthattak a Fornetti Kft-nek köszönhetően.

A rendezvény sikeréhez nagymértékben hozzájárultak az egyesületben sportoló gyermekek szülei is önzetlen segítségükkel. Külön köszönet illeti a polgárőrséget, akik maximálisan biztosították a verseny biztonságos lebonyolítását.

A futóverseny a TOP_PLUSZ-3.1.3-23-BK1-2024-00019 „MINDEN-KOR – helyi humán fejlesztések Kiskunfélegyházán” című projekt keretében a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió támogatásával, a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.

A rendezvény támogatói: Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatala, Rollsped Kft., Fornetti Kft., Dél-100 Kft. Nagykereskedelmi Raktáráruház.

Eredmények

Kisliba futam 2020 és fiatalabb lányok (200 m): 1. Szabó Szonja, 2. Szunyi Zorka, 3. Kökény Eszter.

Fiúk: 1. Bartha Bercel, 2. Szurmik Ákos, 3. Greguss Csongor.

Kisliba futam 2018-2019-ben született lányok (200 m): 1. Blum Effi, 2. Molnár Natasa, 3. Czakó Tímea.

Fiúk: 1. Zöldi Kolos, 2. Iványi Ádám, 3. Dobák Milán.

Ludas Matyi Futam 2016-2017-ben született lányok (400 m): 1. Hegedűs Gréta, 2. Dobák Zsófi, 3. Réczicza Natália.

Fiúk: 1. Blum Leon, 2. Kollár Gellért, 3. Zöldi Vencel Ferenc.

Gúnár Futam 2014-2015-ben született lányok (1000 m): 1. Lantos Lili, 2. Rácz-Szabó Izabella, 3. Szurmik Emma Panka.

Fiúk: 1. Dongó Máté, 2. Csillag Miklós, 3. Lantos Áron.

Gúnár Futam 2012-2013-ban született lányok (1000 m): 1. Farkas Lilla, 2. Kis Eszter, 3. Gál Franciska.

Fiúk: 1. Vidács Benett.

Döbrögi Futam 2010-2011-ben született lányok (1000 m): 1. Szunyi Léna, 2. Ramacsa Zsófia, 3. Biró Lili.

Fiúk: 1. Gulyás Barna.

Ispán Futam 3000 m 2010 és fiatalabb lányok: 1. Lantos Lili, 2. Ramacsa Zsófia, 3. Kis Eszter.

Fiúk: 1. Juhász Imre Antal, 2. Pót Marcell Mihály, 3. Bartha Botond.

Ispán Futam 3000 m 2009 és idősebb nők: 1. Szórád Hanna, 2. Sipos Nóra, 3. Eszik Katalin / Berecz Éva.

3. Eszik Katalin és Berecz Éva.

Férfiak: 1. Rádi Gellért, 2. Vincze Bálin, 3. Zsigó Attila.

Szöveg és fotó: Sz.T.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram