December 5. péntek, Vilma
2025. szeptember 13., 17:44

Kihirdették a főzőverseny eredményeit

Kihirdették szeptember 13-án a XXVI. Kiskunfélegyházi Libafesztivál főzőversenyének eredményeit a Petőfi Sándor Városi Könyvtár parkolójában. A „Ki Mit Tud sütni-főzni a libából?” versenyen idén is sok lelkes csapat mutatta meg, milyen ízletes és változatos ételek készíthetők libából.

A zsűri tagjai – Bede Róbert séf, Szőke András filmrendező, humorista és Dömsödi Zsolt séf, ügyvezető, szakoktató – dicsérettel szóltak minden csapat teljesítményéről. Elmondták, hogy voltak, akik merészebb újításokkal kísérleteztek, mások pedig a hagyományos családi recepteket idézték meg.

Az eredmények kihirdetése előtt átadták a főzőverseny legszebb szakácsnéjának járó díjakat is. Három hölgy, Németh Melinda, Szubin Adrienn és Mikula Mónika vehetett át elismerést dr. Horváth Sándortól, az Integrál Zrt. elnök-vezérigazgatójától.

Az esemény jó hangulatban, baráti légkörben zajlott. A zsűri mellett Balla László alpolgármester és Vajda Tamás, az Integrál Zrt. üzemigazgatója is gratulált a résztvevőknek, a közönség pedig nagy tapssal köszönte meg a finom ételeket és a sok munkát.

Eredmények:
Pörkölt kategória

  1. Pörkölt ördögök II.
  2. Liba Liga
  3. Baráti Libák
    Különdíj: Makkos Hotyka

Sültek kategória

  1. Gond R Gúnár
  2. Kisüst Bt
  3. Street Team II.
    Különdíj: Boldogság Klub II.

Leves, egytálétel kategória

  1. Boldogság Klub I.
  2. Kartel
  3. Közgés Aranyfazék
    Különdíj: Fényszarui Tekergők

A főzőversenyt Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és az Integrál Zrt. támogatta.

V. B.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram