Idén is a Libafesztiválon találkoztak a régió néptáncosai

A vasútállomástól 13 órakor indult menetben 9 néptáncegyüttes képviseltette magát: a helyi Padkaporos Táncegyüttes, a Lakiteleki Ifjúsági Néptánccsoport, az adai (Vajdaság) Vadvirág Hagyományápoló Kör, a csongrádi Alföld Táncegyüttes, a kiskunmajsai Mayossa Táncegyüttes, a csömöri Csicsörke Néptáncegyüttes, a kecskeméti Hírös Néptánc Tanoda Csutora Csoportja, a szegedi Délikert Táncegyüttes Möndörgő Tánccsoportja és a Padkaporos Táncműhely. A menet a városháza előtti nagyszínpadhoz érkezett, ahol megkezdődött a mára már hagyományossá vált néptánctalálkozó.
Kátai Tibor szervezőtől megtudtuk, hogy vajdasági mintára álmodta meg a néptánctalálkozót 11 évvel ezelőtt. Ahogyan fogalmazott nagy szükség mutatkozott akkoriban a régióban egy olyan eseményre, ahol a hagyományőrzők, a néptánccal foglalkozó csoportok évről-évre összegyűlhetnek és bemutatkozhatnak a nagyközönség előtt. A találkozó fontos eleme a résztvevők felvonulása, ahol a városlakók már örömmel köszöntik a megjelent táncosokat.
A találkozón bemutatott produkciók között bodrogközi, vajdaszentiványi, vajdasági, dél-alföldi, felcsíki, karcagi, bukovinai táncokat ismerhetett meg a közönség. A találkozó látványos fináléval zárult.
Az eseményen a Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett Samu Zoltán és Barátai, valamint a Gyantár zenekar működött közre.
Fotó: Patyi Zoltán







