December 5. péntek, Vilma
2025. szeptember 03., 17:00

Elfogták az állatkínzót

Egy autó után kötöttek egy kutyát, amit körülbelül 95 km/h sebességgel húztak az aszfalton. Megtaláltuk az ebet és elfogtuk a gazdáját.

A jelenlegi adataink szerint a Tiszaalpár és Kiskunfélegyháza közötti úton 2025. szeptember 1-jén egy gépkocsi után kötöttek egy kutyát, amit körülbelül 95 km/h sebességgel húztak az aszfalton.

A cselekményt észlelő sofőr próbálta a jármű vezetőjét megállítani, rádudált. Az autó ismeretlen vezetője ezt követően a kutyát berakta a csomagtartóba, majd elhajtott.

Az esetet bejelentették a rendőrségre és a hatóság rendelkezésére bocsátották az esetről készített videófelvételüket. A nyomozók ellenőrizték a helyszínt, ahol egy olyan járművel találkoztak, mint ami a videóban is szerepel. Gyorsan kiderült, hogy a keresett autóról, illetve sofőrről van szó. A férfi házában megtartott kutatás során a kutyát is megtalálták, aki nagyon rossz állapotban volt. Azonnal értesítették az állatorvost, a férfit pedig állatkínzás miatt elfogták. A kutyát menhelyre szállították. A sofőrt kihallgatását követően őrizetbe vettük és kezdeményeztük letartóztatását – írja a Police.hu.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram