December 5. péntek, Vilma
2025. szeptember 03., 16:00

Dr. Lantos Csaba életútjáról mesélt a könyvtárban

Szeptember 2-án a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban újabb állomásához érkezett a Félegyházáról indultak című helytörténeti beszélgetéssorozat. A vendég ezúttal dr. Lantos Csaba növénybiotechnológus és nemesítő, a Magyar Tudományos Akadémia doktora volt, akivel dr. Tarjányi Józsefbeszélgetett pályájáról, gyökereiről és hivatásáról.

Félegyházi gyökerek, gimnáziumi évek

Lantos Csaba Kiskunfélegyházán született, és itt végezte általános és középiskolai tanulmányait. A Móra Ferenc Gimnázium biológia tagozatán már korán megmutatkozott természettudományos érdeklődése. Tanárai bátorították, hogy mélyebben foglalkozzon a biológiával, ami meghatározó irányt adott későbbi életpályájának.

Az agrártudományi egyetemtől a Gabonakutatóig

Érettségi után a gödöllői agrártudományi egyetemen folytatta tanulmányait, ahol a növények világa és az agrárkutatás különösen közel került hozzá. Már hallgatóként kapcsolatba került a szegedi Gabonakutatóval, amely hazánk egyik legjelentősebb nemesítő intézete. Itt kezdte pályafutását gyakornokként, majd az évek során kutatóként, később laborvezetőként tevékenykedett. Munkája mindvégig a növénynemesítéshez, ezen belül a biotechnológiai módszerekhez kötődött.

Kutatások és tudományos eredmények

Kutatásai középpontjában a sejttenyésztési eljárások állnak, amelyek nagyban segítik a növénynemesítést. Ezek a technológiák lehetővé teszik például a genetikai tisztaság gyorsabb elérését, a hibridek előállítását, valamint a nemesítési folyamat időtartamának csökkentését. Mindez kulcsfontosságú az élelmiszertermelés és a mezőgazdaság fenntarthatósága szempontjából, különösen napjainkban, amikor a klímaváltozás és az élelmezésbiztonság világszerte komoly kihívást jelent.

Munkájának tudományos jelentőségét az is mutatja, hogy 2022-ben megszerezte a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet. Ez a tudományos fokozat a legmagasabb elismerések egyike, amelyet hosszú évek következetes kutatói munkájával lehet elérni, és amelyhez a nemzetközi tudományos közösség is hozzájárul bírálatokkal, értékelésekkel.

Több, mint kutató

A beszélgetés során szó esett arról is, hogy a kutatás mellett milyen szerepet tölt be az életében a közösségi és kulturális tevékenység. Lantos Csaba tagja a Liget Társulatnak, ahol rendszeresen színpadra lép. A színjátszás számára a kikapcsolódás mellett újfajta inspirációt is jelent, hiszen más oldalát erősíti a kreativitásnak, mint a tudományos munka. Elmondta továbbá, hogy a színjátszásnak köszönhetően ismerte meg feleségét, akivel négy éve házasodtak össze.

Kérdések a közönségtől

Az est végén a közönség is kérdezhetett, amelyek között a pálya szakmai vonatkozásai és a fiatalkori élmények egyaránt helyet kaptak. Megtudhattuk, hogy Lantos Csaba iskolás éveiben kiválóan sakkozott, több versenyen is eredményesen szerepelt.

Egy szakmai kérdésre válaszolva elmagyarázta a különbséget a nemesítés és a génmódosítás között. Rámutatott, hogy Magyarországon a génmódosítás jogilag tiltott, ezért munkájuk során mindig az adott növényfajon belül végeznek változtatásokat és szelekciót. A génmódosítás ezzel szemben egy másik fajból származó tulajdonság átvitelét jelenti, ami alapvetően más módszer.

Végül hangsúlyozta, hogy a tudományos pályán való boldogulás alapja a kitartás, a szorgalom és a folyamatos kíváncsiság. Saját életútja is bizonyítja, hogy egy kisebb városból indulva, erős gyökerekkel, elhivatottsággal és következetes munkával is fel lehet építeni komoly tudományos karriert.

Barta Dávid
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram